Több civil szervezet kéri nyílt levélben az illetékes hatóságoktól, hogy hívjanak össze sajtótájékoztatót és minden kérdésre válaszoljanak Alexandra Măceşanu
Az elmúlt két hétben 15 romániai városban közel négyezren jelentkeztek a Blondie Egyesület felhívására, hogy kórházakban betegeskedő, árva vagy magukra hagyott
Hadat üzent a bűnözésnek, és egy sor kormányzati intézkedést jelentett be Viorica Dancila román miniszterelnök szerda este, megelőzendő, hogy megismétlődjék
Az Országos Hegyimentő-szolgálat mobilapplikációja megadja a bajban lévő pontos GPS-koordinátáit, ha pedig nem a hegyimentőket érintő vészhelyzet van, a szolgálat
Az állami intézményeknek, a politikai erőknek, a civil szervezeteknek és a magánszemélyeknek együttes erővel kell fellépniük a bűnözés ellen - hangoztatta szerda
Hosszú hétvégéjük lesz a közalkalmazottaknak Nagyboldogasszony ünnepe alkalmából, miután a kormány pihenőnappal kötötte össze az augusztus 15-i munkaszüneti
Az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) jóváhagyta azt a határozatot, amellyel visszavonta a volt egészségügyi miniszter, Florian
A román rendőrség létszámhiánnyal küzd, jelentette ki szerdán Mihai Fifor ügyvivő belügyminiszter, leszögezve, minden kapitányságon elemezni fogják a helyzetet
Csökkent júniusban a munkanélküliség az eurózónában, az unió egészében padig havi szinten nem változott - mutatják az Eurostat szerdán közzétett adatai
A román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) nem rendelkezik minden kétséget kizáró bizonyítékkal arról, hogy nincs már életben a dél-romániai
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat