Ugyanolyanok a körülmények annál a kápolnánál, mint gyerekkorában — panaszolja valaki. Ugyan milyenek lennének? Miért kellene egy több száz éve elnéptelenedett településre aszfaltutat építeni? A semmi, azaz a mezőgazdasági terület közepére. Amúgy a kápolna aránylag rendezett… Ellenben vajon az illető elment-e valaha oda segédkezni, felkészülni a jeles alkalomra?

De úgy összességében annak nem lehet örülni, hogy évről évre kimennek oda emberek, és imádkoznak? Az nem elég? Inkább ócsárolni kell ezt-azt? Egy magvasnak hitt megjegyzés könnyebbé teszi a mindennapokat?

A felelőtlenül elröptetett megjegyzéseken kesergett a minap egy településvezetői feladatokat ellátó ismerősöm is. Olyat mondott, hogy olykor kilátástalannak érzi a munkáját. Tavalyelőtt már nem is emlékszem, hogy mennyit, de nagyon sokat aszfaltoztak a falujában, azelőtt kövezték a mezőgazdasági utakat, idén pedig több nyertes projektet készítettek el stb. Ellenben úton-útfélen megállítják, s árad az emberekből a kesergés, a bírálat. Már az anyósából is. A minap autóval vitte el valahova, és útközben a szomszédos településen haladtak át. Nem volt rest a hölgy, s nagy szakértelemmel ócsárolta a munkásokat. Nem dolgoznak ezek semmit. Nem is haladnak. De egyébként sem jól csinálják… — sorjázta (természetesen mindennemű szak- és realitásismeret nélkül). Odébb már azon sopánkodott a néni, hogy igazán kiállhatna egy rendőr a kereszteződésbe, hiszen így nem tud bekanyarodni az a nyerges vontatós sem. (Ismerősöm elmondása szerint újfent kevéssé volt igaza.)

Jövőre helyhatósági választások lesznek, s bizony ennek a vezetőnek kevés oka van az aggodalomra. Minden bizonnyal ismét nyer. Mint magyarázza, az emberek tulajdonképpen nem a munkája minőségével elégedetlenek, hanem csak úgy hőbörögnek. Bele a semmibe. Ellenben ez őt nagyon zavarja, elmondása szerint a visszavonuláson gondolkodik. Nem segíteni akarnak egymásnak az emberek, hanem gáncsoskodni. És ezen nem változtat sem az elkerülőút, sem a játszótér, sem a kápolna…

Megyeri Tamás Róbert