Sport

Bejelentette visszavonulását Miroslav Klose

2016.11.01 - 17:35

Bejelentette visszavonulását Miroslav Klose, a világbajnokságok legeredményesebb futballistája.

Hansi Flick, a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) sportigazgatója egyúttal jelezte, hogy a 38 éves Klose megkezdi edzői tanulmányait, s csatlakozik is a nemzeti csapathoz, ahol november 11-én San Marino elleni találkozón már ott ül majd Joachim Löw szövetségi kapitány társaságában a kispadon. Klose az Kaiserslauternben lett első osztályú játékos, majd 2004 és 2008 között a Werder Bremenben, 2007-től 2011-ig pedig a Bayern Münchenben szerepelt. Pályafutása utolsó öt évét a Lazióban töltötte. Legnagyobb sikereit a válogatottal érte el, a 2014-es világbajnoki cím mellett 2002-ben ezüst- , 2006-ban és 2010-ben pedig bronzérmet nyert a Nationalelffel. E mellett 2008-ban egy Európa-bajnoki ezüstéremmel gazdagodott. A válogatottban 137 mérkőzésen 71 gólt szerzett, ezzel vezeti a német örökranglistát. A világbajnokságokon 16 alkalommal volt eredményes, ami szintén csúcs.