Szatmárnémeti

Beindul a felnőttképzés is az Aranykapunál

A felnőttképzés is beindul az Aranykapu Kulturális Egyesületnél / Fotó: Facebook/Aranykapu Kulturális Egyesület
2021.05.27 - 18:00

Ismét várják a felnőttek jelentkezését a szatmárnémeti Aranykapu Kulturális Egyesületnél. Számos érdekességgel és színes programokkal készülnek az idei évre is. „Bár a fő profilunk az, hogy gyermekekkel foglalkozunk, néhány évvel ezelőtt engedtünk a »táncba hívásnak«, és elkezdtünk felnőttek számára is műhelyfoglalkozásokat indítani. Sokszor volt olyan, hogy a szülők hozták a gyerekeket a különböző műhelyekbe, és kérdezték, hogy ők esetleg nem maradhatnának-e a foglalkozásokra. Emellett a cégeknek tartott csapatépítő programokból ered ez az ötletünk, hogy akkor felnőttekkel is foglalkozzunk. Bár az egyesületünkből többen is szakképzettek vagyunk, az ilyen hétvégi, felnőtteknek szóló műhelyek vezetéséhez általában felkérünk máshonnan érkező szakembereket is. Most, hogy a határátkelés egy kissé bizonytalan, a figyelmünk elsősorban az erdélyi alkotókra, kézművesekre és mesterekre irányul, viszont bízunk benne, hogy hamarosan külföldi szakemberek is csatlakozhatnak hozzánk, hiszen velük is nagyon jó kapcsolatot ápolunk évek óta” — mondta Nezezon Enikő, az Aranykapu Kulturális Egyesület elnöke.

Az Aranykapu Kulturális Egyesület idén első alkalommal egy bőrműves alkotó hétvégével készül a felnőttek számára a Fonó-Házban, Szász Judit vezetésével, a Csoóri Sándor Alap támogatásával. A programsorozat május 28-án, pénteken 17 órakor veszi kezdetét. Érdeklődni, jelentkezni e-mailben ([email protected]), illetve telefonon (0741.182.063) lehet. Az egyesület már régóta törekszik arra, hogy Fonó-Házát egy saját helyszínre költöztesse. Éppen ezért egy adománygyűjtő kampányt indított el, melynek keretein belül támogatható a célkitűzése. Az adománygyűjtő akcióban bárki részt vehet, és bármilyen összeggel segítheti azt, emellett banki utalással is támogatható az ügy: RO38BTRLRONCRT058412560. Az adománygyűjtési kampány egy remek lehetőség arra, hogy támogassunk egy olyan egyesületet, amely megőrzi és ami még fontosabb, gazdagítja a helyi értékeket, a minőséget és kulturális örökségünket. További információk az adományozással, illetve a programokkal kapcsolatban elérhetők az egyesület weboldalán, a www.aranykapu.ro címen.

Kallós András

Ajánljuk még a témában:

Belföld

KMTA – támogatás tehetséges fiataloknak

Nem csak az osztálynaplóban szereplő jegyek számítanak, az alapítvány felkarolná azokat is, akik tanulmányi, művészeti és sportversenyeken jó helyezést értek el, motiváltak, szorgalmasak, kitartóak, elkötelezettek.
Nagykároly

Ingyenes tanfolyamokat szerveznek Nagykárolyban

Szakképzési tanfolyamot indít a Nagykárolyi Polgármesteri hivatal a ROHU395 CO-LABOUR - "Nagykároly és Nyírbátor együttműködése a foglalkoztatás javítása és az endogén potenciálon alapuló fejlődés elősegítése érdekében" elnevezésű projekt keretében - tudatta az önkormányzat hivatalos közösségimédia-oldalán.
Szatmárnémeti

Középiskolás diákok jelentkezését várja Szatmáron is az MCC

Január 31-ig jelentkezhetnek az érdeklődő fiatalok a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programjába – a szervezet továbbra is ingyenes, iskola mellett végezhető képzésekkel, szakmai hétvégékkel, kirándulásokkal és összetartó csapattal várja a lelkes, tanulni vágyó diákokat.