A rendkívüli hidegre tekintettel a megszokottól eltérően a ceremóniát és az elnöki beszédet beltéren, az Egyesült Államok Capitoliumának kupolacsarnokában tartották. A beiktatás élő közvetítését a kilátogató közönség szintén fedett helyen, a Washington belvárosában álló nagy sportcsarnokban, a Capital One Arenában követhette - számolt be az MTI.
Az elnöki eskü szövegét John G. Roberts, a szövetségi legfelsőbb bíróság elnöke mondta előre Trumpnak a Capitolium kupolatermében.
A presbiteriánus Trump az eskütételkor, ahogy 2017-es beiktatásakor is, két Bibliára helyezte a kezét: a családira, amelyet még az édesanyjától kapott, és Abraham Lincolnéra, amelyre a rabszolgaság intézményének véget vető és az Uniót megmentő 16. elnök esküdött 1861-es beiktatásakor.
Aranykorszak
Amerika aranykorszaka most kezdődik - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök beiktatási beszédében. "Ettől a naptól fogva országunk virágozni fog, és tisztelet fogja övezni világszerte, minden ország irigységének tárgya leszünk és nem engedjük meg, hogy továbbra is kihasználjanak minket. A Trump-kormányzat minden egyes napján egész egyszerűen első helyre fogom helyezni Amerikát" - hangsúlyozta a frissen felesketett amerikai elnök.
"Helyreállítjuk szuverenitásunkat és biztonságunkat, az igazság mérlegét pedig kiegyensúlyozzuk" - emelte ki Donald Trump. "Legfőbb törekvésünk egy büszke, virágzó és szabad nemzet megteremtése lesz. Amerika hamarosan nagyszerűbb, erősebb és jóval kivételesebb lesz, mint valaha volt" - tette hozzá.
Országos vészhelyzet az amerikai-mexikói határon
Első elnöki rendeletei között országos vészhelyzetet fog hirdetni Donald Trump az amerikai-mexikói határon, és megkezdik több millió illegális bevándorló kitoloncolását - jelentette be az új elnök hétfőn a beiktatását követően tartott beszédében a washingtoni kongresszus kupolatermében.
Trump bejelentette, hogy katonákat fog vezényelni a déli határszakaszra, hogy megállítsák a bevándorlók "katasztrofális invázióját". Közölte azt is, hogy a kartelleket külföldi terrorszervezetnek fogják minősíteni.
Férfi és nő
"A hivatalos amerikai kormányzati politika mostantól az lesz, hogy csak két nem létezik, a férfi és a női" - jelentette be Donald Trump amerikai elnök hétfői beiktatása után mondott beszédében.
Az új elnök leszögezte: véget vetnek annak az eddigi kísérletnek, hogy a kormányzat igyekszik mesterségesen beleépíteni a faj és a gender kérdését a köz- és a magánélet minden egyes szegletébe. Olyan társadalmat fogunk felépíteni, amely érdemeken alapul, és nem a bőrszínt figyeli - jelentette ki Trump.
Beszédében közölte azt is, hogy elnöki rendeletet ír alá a "kormányzati cenzúra leállításáról" és a véleménynyilvánítás szabadságának helyreállításáról.
Hírösszefoglaló