Horvátország 3–1-re legyőzte Skóciát a labdarúgó Európa-bajnokság D-csoportjának kedd esti glasgow-i ki-ki mérkőzésén, ezzel bejutott a legjobb 16 közé.
A találkozónak nagy volt a tétje, hiszen csak győzelem esetén tarthatták életbe a továbbjutási reményeket a csapatok, döntetlennel mindkét együttes búcsúzik a tornától.
Kezdetben a skótok voltak kezdeményezőbbek, építettek néhány szép támadást – Ché Adams előtt nyílt is egy gólszerzési lehetőség, de lemaradt a belőtt labdáról –, aztán az első tíz perc letelte után már inkább a horvátok lábán járt a labda.
Aztán a 17. percben jött a horvát gól, méghozzá a három olyan játékos egyikétől, akit Zlatko Dalic szövetségi kapitány először jelölt a kezdőbe ezen az Európa-bajnokságon: Ivan Perisic lefejelte a labdát, Nikola Vlasic pedig ballal, estében, 10 méterről a jobb alsóba kotorta (1–0).
Ezzel a találattal a horvátok közelebb kerültek a továbbjutsához, ráadásul jött a hír Londonból is: Raheem Sterling góljával már 1–0-ra vezettek az angolok Csehország ellen, a csoport másik mérkőzésén. Ekkor a csehek gólkülönbsége +1, míg a horvátoké 0 volt, így az előbbiek még a második helyen álltak a táblázatban.
A horvátok aztán a második félidőben kezdhették előlről az építkezést. A skótokat ugyanis vitte előre az egyenlítés vágya, aminek meglett az eredménye: már nem az első veszélyes beívelés volt az, amelyik után a 42. percben Domagoj Vida röviden szabadított fel, és az érkező Callum McGregor 17 méterről jobbal a jobb alsóba lőtt (1–1).
A skótok teljes joggal csaptak nagy ünneplést az egyenlítés után, hiszen ők is egy lépéssel közelebb kerültek a továbbjutáshoz, de ettől függetlenül tény: a második félidőt megint csak két kiesésre álló csapat kezdte el.
Ez az állapot látszólag a horvátokat idegesítette jobban, sokat tartották a labdát az ellenfél térfelén, és ha helyzetet kialakítaniuk nem is sikerült, egy távoli lövés újra őket vitte közelebb a nyolcaddöntőhöz: Luka Modric 18 méterről, jobb külsővel gyönyörűen csavart a kapu jobb oldalába (2–1). Ezzel a 2018-as Aranylabdás játékos lett a legfiatalabb, illetve a legidősebb horvát Eb-gólszerző egyaránt. A horvát világklasszis 2008-ban 22 évesen és 273 naposan talált be az osztrákoknak, a skótok elleni keddi meccsre 35 évesen és 286 naposan futott ki.
A táblázat így ismét angol, cseh (+1), horvát (0), skót sorrendet mutatott, ami nyilván nem tetszett a briteknek, így nem maradt más hátra a számukra, mint előre. Steve Clarke szövetségi kapitány emberei letámadtak, szögleteket, szabadrúgást harcoltak ki, ezekből próbáltak veszélyes helyzetet teremteni, de a horvát védelem most már jobban figyelt – sőt bekövetkezett az, ami az első játékrészben nem: gyors egymásutánban másodszor is a skót kapuba került a labda. A 77. percben Modric ívelt be szögletet a bal oldalról, és az öt és feles rövid oldalán felugró Ivan Perisic védhetetlenül a hosszú sarokba csúsztatott (3–1).
Másfél félidőn át nyílt volt a meccs, azonban Modric gólja után valami megtört a skótokban, és végül igazolódott a papírforma: Perisic góljával a cseheket is megelőzték a táblázatban, így vb-ezüstérmes Horvátország egyenes ágon bejutott a legjobb 16 közé, készülhet az E-csoport leendő második helyezettje elleni nyolcaddöntőre, Skócia pedig befejezte Eb-szereplését.
A csoport másik meccsén maradt az 1–0-s angol siker. Mivel az angolok már a találkozó előtt biztosították a továbbjutásukat, a korai gól után már nem is hajtották ki magukat. A csehek is visszavettek a tempóból annak tudtában, hogy még a vereség ellenére is továbbjutók lesznek. Beérték a csoportban a harmadik hellyel, és a nyolcaddöntőben Hollandia ellen Budapesten, vagy az E-csoport győztesével Glasgowban fognak játszani.
A csoportgyőztes angolokra az F-csoport második helyezettje vár. A kiírás szerint Londonban rendezik a meccset, kérdés, hogy a szervezők változtatnak-e a helyszínen. Mint arról korábban beszámoltunk, a magyarországi szervezőbizottság tagjai korábban azt nyilatkozták, hogy az egyenlőség biztosítása érdekében úgy alakítják ki a további párosítást, hogy a csoportszakasz után, a nyolcaddöntőben egyik rendező sem léphet pályára otthon.
EURÓPA-BAJNOKSÁG, 3. FORDULÓ, D-CSOPORT
Csehország – Anglia 0–1 (0–1)
G.: Raheem Sterling 12.
Horvátország – Skócia 3–1 (1–1)
G.: Nikola Vlasic 17., Luka Modric 62., Ivan Perisic 77., illetve Callum McGregor 42.
1. Anglia 3 2 1 0 2–0 7
2. Horvátország 3 1 1 1 4–3 4
3. Csehország 3 1 1 1 3–2 4
4. Skócia 3 0 1 2 1–5 1