Hosszú éveken át volt Szatmár megye egyik „fekete pontja”, hogy egyetlen olyan, kimondottan számukra kialakított menedékhely, befogadó és tanácsadó központ sem létezett, ahol a családon belüli erőszak elől menekülők meghúzódhatnak, vagy ha jobban tetszik, elbújhatnak. Egészen mostanáig, tegnap ugyanis hivatalosan is elkezdte működését a Venus befogadó és tanácsadó központ — a megyei tanács anyagi támogatásával létrehozott otthon a bajba került személyeknek nyújt hathatós segítséget a Szatmár Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság „VENUS – Együtt egy biztonságos életért!” projektje nyújtotta ingyenes szolgáltatások által.
A védett házban egyszerre legtöbb hat, 18–65 év közötti bántalmazottat és gyermekeiket tudják majd elhelyezni — természetesen nem az idők végezetéig, „csak” amíg lezajlik a nyomozás, a per, amíg a bántalmazott nő megfelelő munkahelyet talál (hiszen a legtöbb esetben ezek az áldozatok nem rendelkeznek állandó munkahellyel-jövedelemmel, ezért még inkább lehetetlennek tűnik számukra, hogy elmeneküljenek az otthonnak nevezett földi pokolból), saját lábára tud állni és amennyire lehet, új életet kezdeni, azaz átlagosan egy évig.
Mi a teendő, ha családon belüli erőszak áldozatává válik? Hívja a 0261.768.830-as telefonszámot, de írhat e-mailt is a [email protected] címre, vagy keresse fel személyesen az igazgatóság szakembereit Szatmárnémetiben, a Corvinilor utca 18. szám alatti székhelyen! Az áldozatok számára lakhatást, pszichológiai és jogi tanácsadást, szociális segítségnyújtást, szakmai továbbképzési lehetőséget, illetve orvosi ellátást is biztosítanak.
Szabó Kinga Mária