Szatmárnémeti

Bedühödött a buszsofőr

2021.07.15 - 19:35

A modern mobiloknak köszönhetően népszokássá lett: mindent és mindenhol azonnal lefotózunk, hogy aztán beszélő- vagy csevegőpartnerünknek rögtön illusztrálni is tudjuk mondandónkat — de néha nagyon kellemetlen helyzetek is adódhatnak ebből. Mint ahogy történt szerdán délután Szatmárnémetiben: egy férfi a tömegközlekedési vállalat járatának hátsó ülésén utazott, s a Burgya sarok környékén jártak, amikor készített pár fotót, hogy megmutassa (elküldje) ismerősének, épp hol is van — azonban a felvételek rögzítették a tömegközlekedési vállalat egy másik autóbuszát is, amelynek sofőrje azt hitte, a férfi célirányosan őt fotózza, ezért beelőzte a másik buszt, majd arra kérte sofőrkollégáját, nyissa ki az ajtót, hogy felszállhasson. Amikor ez megtörtént, egyenesen a jármű végében ülő férfihoz sietett, kitépte kezéből a mobiltelefont (könnyebb sérülést ejtve a férfi kezén), majd mint aki jól végezte dolgát, távozott, visszaült a saját járatára, és vezetett tovább. Közben valószínűleg el is gondolkodott azon, amit tett, mert az „elkobzott” telefonról felhívta a kárvallott barátnőjét, és tudtukra adta, hogy a készüléket visszakapják az A. I. Cuza utcai jegyirodában.
Az esettel kapcsolatban a tömegközlekedési vállalat vezetősége fegyelmi vizsgálatot rendelt el — mint fogalmaznak, az ilyen viselkedés nemcsak helytelen, de teljesen ellentétes is a Transurban Rt. elveivel. „Az érintett buszsofőr ellen fegyelmi vizsgálatot indítunk, ugyanakkor biztosítjuk az utazóközönséget, hogy ez egy elszigetelt eset, amelynek meglesznek a következményei; a buszjáratainkon való utazás biztonságos” — írják.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

Busz koccantott Passatot — szűk a Sugárút

Megtudtuk, hogy mi volt az oka a csütörtök déli, Sugárúti buszos incidensnek.