Talán edzőmeccsnek illet be a Szatmárnémeti VSK és a Brassói Olimpia női kosárlabdacsapatok összecsapása, amit szerda este rendeztek meg a szatmárnémeti Both Katalin Sportteremben. Pedig a két együttes bajnoki mérkőzést játszott egymás ellen, hiszen pótolták a 19. fordulóból elhalasztott találkozót.
Az egyértelmű volt, hogy a VSK lesz a meccs favoritja, de valamivel határozottabb ellenfélre számított mindenki, hiszen a brassói a Nemzeti Liga negyedik legjobb csapata. Azonban Dan Calancea edző alakulata árnyéka sem volt annak, amit eddig mutatott a bajnokságban. Így az egész mérkőzés arról szólt, hogy Miguel Lopez edző tanítványai miként növelik előnyüket. Sőt, a spanyol szakvezető, a biztonságos előny tudatában már megváltoztatta álláspontját, és ő is edzőmeccsként tekintett a találkozóra.
A második félidőben már egész csapatot is cserélt meccs közben, a lehívott öt játékosának pedig rögtönzött taktikai megbeszélést tartott a pálya szélén. Közben a pályán levő ötös végezte a dolgát: rengeteg labdát szereztek a lányok az ellenfél támadásából, gyors kontrákkal pedig többnyire sima pontokat szereztek.
A végelszámolásnál 42 lepattanót szedtek le, az ellenfél 21 passzába léptek bele, 73 százalékos pontosággal dobtak közelről a VSK játékosai, és csupán 13 faultot kellenek fújjanak a bírók a szatmáriak ellen. A VSK tizenegy játékost írt a meccslapra, mind pályára léptek, és valamennyien pontot szereztek – a legkevesebbet, 4 pontot az a játékos, aki a legkevesebbet játszott: Teodora Neagu összesen 9 és fél percet tölthetett a pályán.
Bria Goss 41 pontos hatékonysággal zárta a mérkőzést, de Patricia Bright és Claudia Cuic is 39, illetve 31 pontos hatékonysággal játszott a Brassó ellen. Sőt, utóbbi tripla-dupla teljesítményt nyújtott, hiszen 16 dobott pont mellett 10 lepattanót gyűjtött be és 13 asszisztot osztott ki.
Ami az eredmény alakulását illeti, a VSK már az első negyed végére beállította a 23 pontos fórt (37–14). Négy perccel később már 40 pont volt közte (56–16), de a szünetig már 75 dobott pontig, és 51 pontos fórig jutott a VSK (75–24). Innen érthető volt, hogy Lopeznek megérte, hogy álláspontot váltson, hiszen a jövő héten kezdődik a bajnoki rájátszás, ahol kellően felkészült VSK kell felálljon meccsről meccsre, hogy a döntőig eljusson.
Még így is, a 27. percben hatvan pontra nőtt a szatmári előny (92–32).
A százas határt a 29. percben lépte át a VSK Szmutku Renáta pontjaival (100–35), majd a szatmári lány találatai zárták a mérkőzést is, amelyek a meccs legnagyobb különbségét állították be (126–57).
Ezzel lejátszotta az összes meccsét a VSK a bajnokság alapszakaszában. Egyetlen együttesnek sem dobott ilyen sok pontot a Lopez-csapat: a sereghajtó Rookies Nagyvárad 111, az utolsó előtti Alexandria pedig 101 pontot kapott a szatmáriaktól.
Az már korábban eldőlt, hogy a VSK a táblázat 2. helyén zár, a mostani győzelemmel 41 pontot gyűjtött az alapszakaszban (19 győzelem, 3 vereség).
Hétfőn kezdődik a rájátszás, a negyeddöntőben pedig vélhetően a Phoenix Simona Halep Konstanca lesz az ellenfél a két nyert mérkőzésig tartó párharcban.
NŐI KOSÁRLABDA, NEMZETI LIGA, 19. FORDULÓ
Szatmárnémeti VSK – CSTBv Olimpia Brassó 126–57 (37:14, 38:10, 27:17, 24:16)
SZVSK (pontok száma/lepattanók/gólpasszok): Claudia Cuic (16/10/13), Patricia Bright (23/11/2), Marina Solopova (10/1/4), Alina Podar (9/3/3), Bria Goss (26/5/7) – Carla Popescu (5/3/5), Kilin Tünde (7/1/2), Adina Pop (4/1/2), Szmutku Renáta (10/2/0), Teodora Neagu (4/2/2), Andreea Huțanu (12/2/1). Vezetőedző: Miguel Lopez.
Olimpia (pontok száma/lepattanók/gólpasszok): Ines Corda (16/1/6), Bianca Nan (13/2/2), Ariana Kelemen-Radin (0/1/2), Adina Ciciovan (2/6/1), Alexandria Mcdonald (22/11/1) – Amira Al Ash Hab (4/5/2). Vezetőedző: Dan Calancea.
Pesek Attila