Szatmárnémeti

Becslések alapján fél százalékkal többen voksoltak eddig, mint legutóbb

2014.11.02 - 11:04

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tájékoztatása szerint az eddigi információk alapján úgy tűnik, hogy erősebb a szavazási kedv a reggeli órákban Szatmár megyében, mint 2009-ben. Eddig semmilyen kihágásról nem érkezett tájékoztatás.

 

Akkor 10 órakor 4,55% volt a részvételi arány, most ennél mintegy fél százalékkal nagyobb a becsléseik alapján. Szatmárnémetiben valamivel több, mint 3400 személy élt 9-ig a szavazati jogával. Összesen egyébként Szatmár megye választói névjegyzékben 317918 személy szerepel, akik ma eldönthetik, hogy ki képviselje őket az elkövetkező 5 évben.