Nagykároly

Becsengettek a diákoknak

2017.09.12 - 09:45

Nagykároly összes tanintézményében becsengettek hétfő délelőtt, s ennek okán a reggeli órákban szinte alig lehetett parkolóhelyet találni az iskolák, óvodák környékén. Nagy volt a forgalom a virágárusoknál is, sok kisdiák igyekezett tanítónője, tanárnője kedvében járni egy-egy szép virágcsokorral.

A középiskolákban a tanulók már önállóan, többnyire szülői kíséret nélkül vettek részt az első tanítási napon, míg az általános iskoláknál meghatódott szülők, nagyszülők várták izgatottan, hogy veszi az első iskolai nap akadályait az óvodából érkező gyerkőc. Az 1-es, 2-es és 3-as számú általános iskolákban, illetve a Kalazanci Szent József Gimnáziumban is indult magyar tagozaton előkészítő osztály. Jónak mondható az ötödik osztályt és a kilencediket kezdő magyar tagozatosok számaránya is, bár mint ismeretes, az Elméleti Líceum a korábbi évektől eltérően három helyett csak két magyar tannyelvű kilencedikkel kezdte a tanévet. A tanévnyitó ünnepségeket is gyorsan lebonyolították, a rekordot talán még mindig az Elméleti Líceumban tartják, ahol Zsidó Sándor igazgató önmagához hűen alig 17 perc alatt megnyitottnak nyilvánította az iskolai évet. Sok sikert kívántak a diákoknak az új tanévhez az elméleti szomszédságában lévő 3-as számú iskolában is. Gut Cristian igazgató és Dragos Renáta aligazgatónő is tanulásra, élmény- és ismeretgyűjtésre biztató beszédet mondott. A Kalazanci Szent József Gimnázium tanévnyitóját a hagyományokhoz hűen idén is a Kalazanci Szent József-templomban tartották, az ünnepi szentmisét nm. és ft. Schönberger Jenő megyéspüspök celebrálta, aki jó tanácsokkal látta el az iskola tanulóit, és sok sikert kívánt nekik az új tanévhez.