Belföld

BEC: mikor érvényes a szavazat?

2020.09.19 - 11:31

A BEC döntése értelmében egy szavazat érvényes, ha:
— a Votat bélyegzőt egyetlen négyzet belsejébe nyomták;
— a bélyegző széle meghaladja a négyzet határvonalát, amennyiben nyilvánvaló a szavazó szándéka (akkor is, ha a bélyegző csak érint egy négyzetet);
- a bélyegzőt egy négyzetre nyomták, és megjegyzéseket írtak a szavazólapra (a bélyegző helye a fontos, a szöveg nem számít);
- a bélyegzőt rányomták egy négyzet belső részére, majd több más helyre a szavazólapon anélkül, hogy érintenének más négyzeteket.

A BEC határozata szerint egy szavazat érvénytelen, amennyiben:
— a szavazólapon nem lelhető fel a szavazókörzet ellenőrző pecsétje;
— a szavazólap modellje eltér a törvényesen elfogadott formától;
— a szavazólapra nem nyomták rá a Votat bélyegzőt;
— a szavazólap két vagy több négyzetére nyomták rá a Votat bélyegzőt (akkor is, ha egyes pecsétnyomokat a szavazó megpróbált érvényteleníteni);
— a szavazólapra a négyzeteken kívül ütik a Votat bélyegzőt úgy, hogy az egyetlen négyzet körvonalát sem érinti;
— a Votat pecsét két, vagy több négyzet körvonalát érinti.

Kettős szavazás 

A BEC meghatározta azt is, hogy mi az eljárás abban az esetben, hogyha a jelenlétet monitorozó és a kettős szavazást megelőző rendszer (SIMPV) jelzi, hogy a választó már szavazott egyszer.
Amennyiben a szavazó személyi számának beolvasása után a jelenlétet monitorozó és a kettős szavazást megelőző rendszer jelzi, hogy az illető személy aznap már élt szavazati jogával a helyhatósági választásokon, akkor a választási körzet elnöke közli vele, hogy a kettős szavazás bűncselekmény, amelyet a Büntetőtörvénykönyv értelmében 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetéssel, vagy bírsággal és bizonyos jogok tilalmával büntetnek.

Amennyiben a választó továbbra is kitart amellett, hogy le szeretné adni szavazatát, a szavazókörzet elnöke, a Speciális Távközlési Szolgálat (STS) által biztosított terminálon keresztül felveszi a kapcsolatot annak a szavazóhelyiségnek az elnökével, ahol választópolgár — a SIMPV kijelzése szerint — már leadta voksát, és kikeresik, hogy szerepel-e neve a választási listán, és aláírta-e a választási jegyzéket. A beszélgetést rögzíti a STS.

Ha a hívott szavazóhelyiség választási irodájának elnöke azt mondja, hogy az illető személy nem írta alá a választói névjegyzéket, akkor az elnök engedélyezi, hogy a választópolgár leadja a voksát.

Amennyiben a hívott szavazóhelyiség választási irodájának elnöke megerősíti, hogy a választási névjegyzéken szerepel aláírás, akkor az elnök csak azt követően engedi meg a választópolgárnak, hogy szavazzon, hogy a választó kitölt és aláír egy jegyzőkönyvet. Ebben kijelenti, hogy tudomásul vette, hogy a SIMPV jelezte, hogy ő ezen a napon már szavazott egyszer, és tudomására hozták, hogy a kettős szavazás bűncselekmény, de ő ennek ellenére ragaszkodik, hogy leadja a voksát. A jegyzőkönyvet aláírja a szavazókörzet elnöke és a számítógép-kezelő is.

AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Románia államelnököt választ – a második forduló percről-percre!

Reggel 7 órakor megnyitottak a szavazóházak, a mai napon eldől, hogy ki lesz Románia új elnöke. Kövessék velünk a szavazás Szatmár megyei történéseit, percről-percre!
Belföld

Elnökválasztás: 28,65% volt a részvételi arány 14 órakor az országban

Kicsivel több mint a tavaly novemberi elnökválasztáson.
Szatmár megye

Államelnök-választás percről-percre – Szatmár megye

Vasárnap több mint 18 millió román állampolgárt várnak az országszerte reggel 7 órakor megnyitott közel 19 ezer szavazóhelyiségbe, hogy a 11 államelnökjelölt valamelyikére szavazzon.