Szatmárnémeti

BBTE: bőven van terv a II. félévre

2017.03.03 - 12:35

A hét elején megkezdődött az egyetemi tanév második féléve. Ennek kapcsán Végh Balázs Béla egyetemi docens, a BBTE szatmári pedagógiai szakának oktatási igazgatója számolt be lapunknak a második félév terveiről — ugyanis van ezekből szép számmal.

Hétfőtől újra visszatért az élet a Babeş-Bolyai Tudományegyetem szatmári kirendeltségére is, hiszen megkezdődött a tanév második féléve. A pedagógia és tanítóképző szak elsőévesei örömmel újságolták lapunknak, hogy a vizsgák jól sikerültek, az első félév tapasztalatai alapján pedig a tanárok kedvesek, az előadások és szemináriumok pedig, ha néha nehezek is, mégis sikerült boldogulni velük.

Végh Balázs Béla egyetemi docens, oktatási igazgató lapunknak beszámolt a most megkezdett félév nagyobb terveiről. Elmondta, hogy erre a félévre is nagyon sok tervvel készül az intézmény úgy a diákok, mint a már végzett, gyakorló, fejlődni vágyó pedagógusok számára is.

Április 5-én, szerdán egyetemi nyílt napot szerveznek. Ez a tevékenység szerepel az egyetem központi programjában is. Erre az alkalomra a megye magyar nyelvű középiskoláiból vár hallgatókat az intézmény. Ekkor bemutatásra kerül az egyetemi élet: hogyan is van megszervezve az egyetemi oktatás, milyenek az előadások, a szemináriumok, illetve a különböző szakmai gyakorlatok. Az érdeklődőknek április 5-én lehetőségük lesz betekinteni ezekbe a tevékenységekbe, illetve részt vehetnek különböző didaktikai tevékenységeken.

Ezen a napon az érdeklődő magyar diákok reggeltől egészen késő délutánig felkereshetik az intézményt, ahol minden felmerülő kérdésükre választ kaphatnak a pedagógia, óvó- és tanítóképző szakkal kapcsolatban.

 

Pedagógiai tábor szervezése a cél

 

Valamikor április-május környékén a népi játékok és népi mesterségek témakörében egy kétnapos tábort szeretnének megszervezni az egyetem pedagógusai, amolyan kiszállásos pedagógiai gyakorlat gyanánt a hallgatók számára, ahol a diákok a meghívott vendégekkel közösen képezhetik magukat, majd a megtanult, begyakorolt dolgokat továbbadhatják a meghívott gyermekeknek. Erre még pontos dátumot nem szabott meg a kar vezetősége, de időben fogják értesíteni az érintetteket.

Ugyanakkor hagyomány már, hogy a Szatmárnémeti Északi Színház gyermekelőadását közösen, intézményi szinten, együtt tekintik meg az oktatók és a hallgatók. Áprilisban A dzsungel könyvét fogják együtt megnézni — közölte lapunkkal az oktatási igazgató.

 

Továbbképzési lehetőségek

 

Az egyetem filozófiájához hozzátartozik a gyakorló pedagógusok továbbképzése is, éppen ezért március 16-ra meghívták Winkler Mártát, a magyarországi elméleti oktatás neves képviselőjét, ugyanis ezen a dátumon a megyei tanfelügyelőséggel közösen egy megyei szintű találkozó és továbbképzés megszervezését szeretné megvalósítani az egyetem „Örömre nevelni” címmel. Az alkalom keretében könyvbemutatóra is sor kerül majd.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) kezdeményezése jóvoltából évente több alkalommal kerülnek megrendezésre különböző évközi továbbképzések is. Ebben a félévben várhatóan 5 ilyen alkalom lesz majd, egyelőre viszont még pontos dátumokat nem tudni, egy-két héten belül ezekre is fény derül. A pedagógusok az RMPSZ honlapján, online tölthetik majd ki a jelentkezési űrlapokat. A képzések természetesen nem csak a Szatmár megyei pedagógusoknak szólnak, ugyanis ez egy egész Észak-Erdélyre vonatkozó kiírás, viszont maguk a képzések Szatmárnémetiben, az egyetem Petőfi Sándor utcai székhelyén lesznek megtartva.

Továbbá az egyetem a megyei tanfelügyelőséggel és a szatmári Caritassal közösen továbbképző programban vesz részt; a főként hátrányos helyzetű gyermekeket oktató pedagógusoknak szóló képzés román és magyar nyelven zajlik. A program tantervének elkészítését és az esemény lebonyolítását is az egyetem vállalta el.

 

Konferenciák

 

Az intézmény számára fontos az oktatók szakmai fejlődése és előmenetele is, ezért mindig bátorítják az egyetem tanárait a különböző egyéni tevékenységek elvállalására is, így számos hazai és külföldi konferencián vesznek részt ebben a félévben az egyetem pedagógusai.

Januárban a budapesti matematikakonferencián Baranyai Tünde, az egyetem tanára vett részt, míg a márciusi hajdúböszörményi nemzetközi romakonferencián és a szintén márciusi kolozsvári Fodor Sándor-emlékkonferencián szintén érdekeltek lesznek az egyetem tanárai.

Továbbá érdemes még kiemelni azt is, hogy az egyetem két pedagógusa, Baranyai Tünde és Szabó-Thalmeiner Noémi meghívást kapott a győri Országos Tudományos Diákköri Konferencia zsűriző bizottságába, melyet szintén március végén szerveznek.

Végül Végh Balázs Béla oktatási igazgató elmondta, hogy az egyetem az idei félévben bekapcsolódik egy városi szinten megszervezésre kerülő slam poetry projektbe is, amely Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából lesz megszervezve.

 

Bajnai Botond