Belföld

Basescu: Moldova csak Romániával egyesülve kerülhet be az Európai Unióba

2016.03.08 - 13:26

Moldova sosem lesz az Európai Unió vagy a NATO tagállama, csak úgy kerülhet be az EU-ba, ha egyesül Romániával - állította Traian Basescu volt román államfő a Timpul című chisinaui lapnak adott interjújában, amelyet kedden ismertetett a román Hotnews.ro hírportál.

 

A politikus alkalmasnak nevezte a történelmi pillanatot a "két román állam" újraegyesítésének felvetésére, amit szerinte eddig csak gyávaságból nem tűztek napirendre a két ország politikusai.

"Végül is két bűnöző, Sztálin és Hitler rendelte el a szétválásunkat, amit aztán a külügyminisztereik, Ribbentrop és Molotov ültetett át a gyakorlatba. Miért nincs bátorságunk kijelenteni, hogy nem akarunk többé két bűnöző által megszabott modell szerint élni? A válasz egyértelműen a gyávaság, e mellett pedig a legtöbb moldovai politikus ragaszkodik ahhoz, hogy saját országa legyen" - vélekedett Basescu.

Hozzátette: a maga részéről "minden szinten" megpróbált erről párbeszédet kezdeményezni, de mindenki azzal utasította el, amit Ion Iliescu volt államfő mondott az 1990-es évek elején, hogy "nem időszerű" az újraegyesítésről beszélni.

Basescu kijelentette: hazudnak azok az Európa-párti moldovai politikusok, akik azzal hitegetik választóikat, hogy Moldova az EU tagjává válhat. Szerinte az Európai Unió számára a Balkán integrálása élvez elsőbbséget, Moldova, Ukrajna és - ha igényli - Fehéroroszország legfeljebb a partnerségig juthat az unióval.

Az interjúban Basescu megjegyezte, hogy a második világháború idején a román hadseregnek csak a Dnyeszterig volt "legitim konfliktusa" a Szovjetunióval. A Hotnews szerint a román elnök ezzel arra utalt, hogy Moldovának - ha egyesülni akar Romániával - le kellene mondania a Dnyeszteren-túli szakadár területekről, ahol ma is orosz csapatok állomásoznak. A volt román elnök szerint a nagyhatalmak sem elleneznék az újraegyesülést, ha azt mindkét ország parlamentje megszavazná.

A mai Moldovával csaknem megegyező területű Besszarábia - a Prut, a Dnyeszter és a Duna-delta által határolt térség - több mint egy évszázados cári uralom után a bolsevik forradalom idején önállósult, majd 1918. március 27-én fogadta el a Román Királysággal való egyesülésről szóló nyilatkozatot. A terület 1940-ig volt Nagy-Románia része.