Belföld

Bármi is történjen, megtartják a székely szabadság napját

2016.03.02 - 16:24

Marosvásárhely polgármestere fellebbezett a bírósági ítélet ellen, mely őt a székely szabadság napja rendezvényeinek tudomásul vételére kötelezte, de a tömegrendezvény időpontja előtt nem születhet már jogerős ítélet az ügyben - jelentette be Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke egy szerdai marosvásárhelyi sajtótájékoztatón.

"Az előzetes bejelentésnek megfelelően megtartjuk a rendezvényünket" - jelentette ki Izsák Balázs. Elismételte: (március 10-én) helyi idő szerint 16 órára (közép-európai 15 óra) várják a résztvevőket a székely vértanúk postaréti emlékművéhez, ahol megemlékezést tartanak, majd menetoszlopban vonulnak a város főteréig, ahol a prefektus hivatala előtt tüntetnek, Székelyföld területi autonómiáját követelve.

Izsák Balázs elmondta: a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal az utolsó pillanatban, hétfőn nyújtotta be a fellebbezést, és ezzel maga is azt szolgálta, hogy ne lehessen letárgyalni az ügyet március 10. előtt, az után pedig már okafogyottá válik a tárgyalás.

Az SZNT elnöke elmondta: két héttel ezelőtt levélben fordult Klaus Iohannishoz. Arra kérte az államfőt, hogy közvetítői hatáskörével élve ösztönözze az illetékes marosvásárhelyi hatóságokat a közrend fenntartására és a jogaikkal élő állampolgárok védelmére. "Remélem, megfelelő lesz a hatóságok hozzáállása" - jelentette ki Izsák Balázs.

Magyarázatként hozzátette: az SZNT abban érdekelt, hogy a saját üzeneteinek szerezzen nyilvánosságot a rendezvénnyel, és a tudósítások ne az esetleges rendbontásokról szóljanak. "Az az érdekünk, hogy az esetleg előforduló provokátorok ne legyenek sikeresek" - jelentette ki. Izsák Balázs elmondta, hogy a polgármesteri hivatalhoz benyújtott iratcsomóban 40 ezer ember részvételét jelezték előre. "Ha többen lesznek, én örülni fogok!" - jegyezte meg.

Az SZNT épp egy évvel ezelőtt jelentette be a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban a 2016. március 10-én tartandó tömegrendezvényt. A hivatal levélben jelezte, hogy korainak tartja a bejelentést. Ennek a levélnek az értelmezését kérte a bíróságtól, mely januárban hozott ítéletében a bejelentés tudomásul vételére kötelezte a polgármestert.

A székely szabadság napja elnevezésű rendezvényen az SZNT az 1852-ben felgöngyölített, Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetője - Török János, Gálfi Mihály és Horváth Károly - marosvásárhelyi emlékoszlopánál szervez 2004 óta megemlékezést. A 2013-as és 2014-es rendezvény felvonulással és a romániai régiók kialakítására vonatkozó romániai kormányzati elképzelések elleni tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által részben betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt. A polgármesteri hivatal tiltása után az SZNT 2015-ben nem szervezett tömegrendezvényt Marosvásárhelyen a székely szabadság napján.