Ennek apropóján szervezett újabb előadást a napokban a Szatmárért Egyesület és az EdömÉR Medical Services Bárki lehet hős címmel. Sőt, a tervek szerint a Szatmárnémeti Református Gimnáziumba tartott előadást újabbak követik majd.
Az eseményt a Szatmárért Egyesület elnöke, Veres Norbert nyitotta meg, aki elmondta: céljuk olyan információk és technikák átadása, amelyek tudása bárki számára hasznos és életmentő lehet.
Ezt követően az EdömÉR három egészségügyi asszisztense, Szilágyi Edömér, Mihály Henrietta Tímea és Danea Erik bemutatták a Heimlich-fogást, az ájult beteg vizsgálatát és biztonságos elhelyezését, majd a szívmasszázst és azt is megtanították a diákoknak, hogyan kell újraélesztést végezni. Az egészségügyi szakemberek részletesen elmagyarázták, mellette pedig bemutatták a lépéseket, kiemelve, mire kell fokozottan odafigyelni. A technikát pedig a vállalkozó kedvű diákok ki is próbálhatták az egészségügyi oktatásban használt bábun.
Az előadás-sorozatot a Nemzeti Együttműködési Alap és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.
Hírszerkesztő