Belföld

Bankkártyát kell készíttetni a támogatáshoz

2015.10.20 - 11:34

Azok a pályázók, akik idén először folyamodtak „Szülőföldön magyarul” támogatásért, később kapják meg a pénzt, mivel számukra bankszámlát is kell nyitni, illetve kártyát kell kiállítani.

 

A 2015-ös évben először igénylőknek a pozitív elbírálásról szóló értesítés kézhezvételét követően szükséges lesz folyószámla nyitása az OTP banknál. Ennek menetéről a bizottság döntését tartalmazó értesítőben tájékoztatást kapnak — írják a program hivatalos honlapján, a www.szulofoldonmagyarul.ro weblapon.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által küldött nyomtatott értesítő tartalmazza a pályázó nevét, a bankkártya átvételére szolgáló OTP bankfiók pontos címét, illetve az átvételre javasolt időpontot. Az időpont lehetséges betartásának fontossága kiemelt — ezáltal biztosítható a lehetőség szerinti gyors és operatív ügyfélkiszolgálás a fiókokban.

A bankkártyák kézbesítésének minél zökkenőmentesebb lebonyolítása érdekében az OTP Bank Románia a következőkre szeretné felhívni az érintettek figyelmét: a bankkártyát kizárólag az értesítésben szereplő, pályázatot benyújtó személy veheti át (vagy ezen személy által közjegyzői felhatalmazással kijelölt személy); az is fontos, hogy a kérelmező érvényes személyi igazolvánnyal rendelkezzék, és ennek egy fénymásolatát is magával vigye.

A bankkártyák átvételéről szóló értesítést a támogatások odaítélésére szóló döntés alapján küldik meg, de az nem jelenti egyben az átutalás megtörténtét is. Az összeg átutalásának teljesüléséről a továbbiakban küldenek értesítést.

A bank idén is névsor szerint utalja át az összegeket, és minden héten péntekenként zajlik az utalás egy-egy támogatott csoport számára. A pályázókat postai úton értesítik arról, hogy sikeres volt-e a pályázatuk, illetve hogy melyik pénteken kerül rá a pénz a bankszámlájukra.

Azok a pályázók, akik bankszámlájának érvényessége lejárt, az új bankkártyát postán kapják meg. Ha viszont a kártya lejárt, de az új még nem érkezett meg, akkor erről értesíteni kell a régi kártyát kiadó pénzintézetet.