Szatmárnémeti

Bankautomata-felhasználókat loptak meg

2014.03.20 - 11:17

A rendőrség azonosított, majd szerdán este elfogott két fiatal férfit, akik banki automatából pénzt kivenni akarókat loptak meg.

 

Megyénkben a tolvajok10 alkalommal csaptak le, az áldozataiknak okozott kár pedig meghaladja az 5 ezer lejt. A Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőség bűnügyi osztálya csütörtök délelőtt rekonstruálta az esetet — az egyik elkövetőt rabszállítóval vitték a Sugárúton lévő egyik bankautomatához, ahol be kellett mutatnia, hogyan fért hozzá a pénzhez. Amint kiderült, egy vonalzószerű, hajlítható fémlapot helyezett be abba a nyílásba, melyen keresztül a bankjegyeket kiadja a gép, és felerősítette azt az üreg felső részére, ami ily módon felfogta a pénzt. Mivel a kliensek emiatt nem láthatták a bankjegyeket, azt gondolván, hogy hibás a bankautomata, valószínűleg egy idő után feladták a próbálkozást és odébb álltak. Ekkor a tolvajok, akik figyelték az eseményeket, kivették a fémlapot, valamint a pénzt. A rendőrség eddigi adatai szerint Szatmár megyében tíz alkalommal követett el a két gyanúsított férfi ilyen bűncselekményt, és úgy vélték, nagy a valószínűsége annak, hogy más megyékben is károsítottak meg embereket. Amint a hatóság munkatársaitól megtudtuk, a nyomozati anyag készen van, a két férfi ügyét pedig még e hét folyamán az ügyészség elé viszik, ahol bűnvádi eljárás keretében döntenek majd arról, hogy mi lesz a büntetésük. A vád ellenük egyébként — amint a bűnügyi osztály munkatársaitól megtudtuk — minősített lopás.

 

 

Babos Krisztina