Nagykároly

Ballagás az „elméletiben”

2013.06.01 - 09:06

Május 31-én a nagykárolyi Elméleti Líceum végzős diákjai is búcsút intettek iskolájuknak.

 

Az oktatási intézmény ballagása a magyar tagozatos végzősök számára reggel 8 órakor kezdődött a Kalazanci Szent József Római Katolikus templomban egy ökumenikus szertartással. Az ünnepi szentmisét Ft. Hájtájer István börvelyi plébános celebrálta, az istentiszteleten pedig Tukacs József Sándor hirdetett igét. A szertartás tulajdonképpen rendhagyó volt, hiszen a líceum diákjai ifjúsági egyházi énekeket énekeltek, ez pedig a tanintézmény történetében eddig még nem történt meg.

A szentmise zárásaként a három végzős osztály két-két diákja kért áldást további életükre, pályafutásukra.

Ezt követően a ballagók, valamint a szertartás résztvevői átvonultak az Elméleti Líceumba, ahol 9.30 órakor kezdődtek a hagyományos osztályfőnöki órák, 10 órától pedig maga a ballagás. A diákok énekelve járták végig a tanintézmény épületének termeit, ezután pedig az udvarra vonultak, ahol sor került a díjkiosztó ünnepségre. Ezen belül mind a hat ballagó osztály legjobb három tanulóját kitüntették osztályfőnökeik, akik különdíjakat is osztottak néhány diákjuknak.

A ballagás egy hajnalig tartó bankettel zárult a Csanálosi úti étteremben. A végzősök búcsúbuliján egy szatmárnémeti könnyűzenekar biztosította a jó hangulatot.

Az idén egyébként összesen 159-en ballagtak az Elméleti Líceumban, ebből 69 magyar, valamint 90 román tagozatos diák.

A végzős osztályok

XII. A — matematika-informatika (román tagozat, osztályfőnök: Nilvan Sorin), XII. B — matematika-informatika (magyar tagozat, osztályfőnök: Gaskó Gabriella), XII. C — természettudományok (román tagozat, osztályfőnök: Ónodi Enikő), XII. D — természettudományok (magyar tagozat, osztályfőnök: Czenter Enikő), XII. E — filológia (román tagozat, osztályfőnök: Gabor Angela), XII. F — filológia (magyar tagozat, osztályfőnök: Madai Lucian).

 

ifj. Deák Endre