Ez utóbbi miatt óriási volt a nevezők száma, hiszen a hazai mezőny mellett közel minden balkáni állam elküldte legjobbjait a romániai versenyre. Ezért két napot tartott az egy naposra tervezett forduló, szombaton pedig eső és óriási sár nehezítette a pilóták dolgát. Vasárnapra kicsit felszáradt a pálya, így az időeredmények is jelentősen javultak, az MX1-es géposztályban pedig Szilveszter Marci bizonyult a legjobb romániai motorosnak, ugyanis csak egy bolgár srác tudta megelőzni.
Az így szerzett pontokkal viszont még marad az összetett táblázat második helyén, mivel az idénynyitó futamot kihagyta. A második fordulóban, Nyárádtőn viszont a legjobbnak bizonyult kategóriájában, így az ottani maximális pontszámhoz hozzáadódnak a mostani egységek, így már kicsi a különbség az éllovas mögött, amit az utolsó két futamon be lehet hozni.