Sport

Balhé az angol-orosz meccs előtt, közben és utána

2016.06.12 - 10:06

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi vizsgálatot indított az orosz szövetség ellen a szombat esti, Anglia – Oroszország Európa-bajnoki csoportmérkőzés végén kirobbant balhé miatt.

Az UEFA csak a stadionon belül történteket vizsgálhatja, az angol lapok egyöntetű véleménye, hogy emiatt az oroszok súlyos büntetésre számíthatnak. Ráadásul a meccs végi jeleneteken kívül pirotechnikai eszközöket is használtak az oroszok a találkozó alatt.

Marseille egyébként már több napja a balhéktól hangos, ugyanis az angol, az orosz és a francia szurkolók számos esetben összecsaptak egymással, illetve a helyi rendfenntartó erőkkel. Laurent Nunez, Marseille rendőrfőnöke elmondta, hogy összesen 35-en sebesültek meg a városban, és 15 embert tartóztattak le.

Az oroszok a szombati meccs lefújása után is folytatták volna a verekedést, ezért betörtek az angolok szektorába, de utóbbiak ezúttal inkább menekülőre fogták.

A találkozó előtt húsz angol sérült meg az összecsapásokban, a rendőrség vízágyút és könnygázt is bevetett a rendbontók megfékezésére.

Vitalij Mutko orosz sportminiszter szerint tulajdonképpen semmi sem történt: „Nem volt semmilyen összecsapás, eltúlozzák az egészet. Az nem helyes, hogy petárdákat és fáklyákat is bevittek a szurkolók a meccsre.”

Hasonló eset miatt 2012-ben az orosz válogatott hatpontos büntetést kapott, amelyet akkor felfüggesztettek, ezért most az is előfordulhat, hogy valóban megfosztják pontjaitól a csapatot.

Ami a mérkőzést illeti, a két fociválogatott szombaton 1–1-es döntetlent játszott Marseille-ben, a B-csoport első fordulójának mérkőzésén. A meccs túlnyomó részében meggyőző fölényben futballozó angolok csak a 73. percben szerezték meg a vezetést Eric Dier kiváló szabadrúgásgóljával. A szigetországiak már-már lefutottnak tekintették az összecsapást, a hajrában nem is támadtak, ez azonban megbosszulta magát, a 92. percben ugyanis Vaszilij Berezuckij fejesgóljával az oroszok egyenlítettek.

A széria másik mérkőzésén a walesi válogatott 2–1-re legyőzte Szlovákiát Bordeaux-ban. A 10. percben a Real Madrid támadója, Gareth Bale szabadrúgásból szerzett vezetést Walesnek. A 61. percben a csereként egy perccel korábban pályára küldött Ondrej Duda egyenlített, a győztes gólt pedig az ugyancsak csereként beállt Thomas Robson-Kanu lőtte a 81. percben.

B-csoport, 1. forduló

Wales – Szlovákia 2–1 (Bale 10., Robson-Kanu 81., illetve Duda 61.)

Anglia – Oroszország 1–1 (Dier 73., illetve Berezuckij 90+2.).