A balázsáldás, vagy balázsolás a katolikus egyház egyik áldása, melyet február 3-án, vagy az azt követő vasárnapon végzik Szent Balázs püspök és vértanú emlékére.

A Diocletianus és Licinius római császárok idején élt szent a legenda szerint szerette az állatokat, s az állatok barlangja köré álltak és áldását várták, valamint védték, őrizték. Egy asszony malacát elvitte egy farkas, de a szent imádságára vissza is vitte. Az asszony hálából gyertyát és ételt vitt a már börtönben levő püspöknek, aki megígérte, hogy mindenkit megáld, aki hasonlóképpen hozzá folyamodik. Több gyógyítást vitt véghez. Egy alkalommal két égő gyertyát kereszt alakban egy halszálka miatt fulladozó gyerek álla alá tartott, aki imájára meggyógyult. A XII. században tűntek föl a torokbaj ellen védő (áldó) könyörgések. Nyugaton is elterjedt tisztelete, majd a XIII. században általánossá vált. Akár ember, akár állat betegedett meg, gyertyát áldoztak Szent Balázs tiszteletére. Ma is él a balázsáldás szokása. A pap a szentmise végén két keresztalakba illesztett — korábban X, ma Y alakú vagy összecsavart — gyertyát tart a hívek álla alá, miközben Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárását kéri a torokbaj és minden egyéb baj ellen. A Szatmári Egyházmegyében is élő a hagyomány, a Székesegyházban február 9-én, vasárnap a szentmisék végén járultak a hívek a torokbetegségek ellen védő áldásért a gyertyát tartó paphoz.