Az első meccsek eredményei alapján könnyen gondolhatnánk, hogy múlt héten eldőltek a továbbjutók, hiszen a Chelsea Sevillában 2–0-ra nyert a vendéglátó FC Porto ellen, míg a tavalyi BL-döntő „újrajátszásának” első felvonásában a Paris Saint-Germain egy rendkívül látványos meccsen győzött 3–1-re.
Nyilván, az utóbbi találkozó az est slágermeccse. A párizsiak a müncheni parádé után a hazai bajnokságban is folytatták remek szereplésüket, és Strasbourgban nyertek 4–1-re. Azonban Mauricio Pochettino legénységének ma este nem csak az eredmény tartására kell ügyelnie, négy játékos ugyanis eltiltás veszélyben van: Neymar, Idrissa Gueye, Layvin Kurzawa és Marco Verratti ha besárgul kedd este, akkor – továbbjutás esetén – kihagyni kényszerül az elősdöntő első meccsét.
Túloldalt Eric Maxim Choupo-Moting, Lucas Hernández és Joshua Kimmich van hasonló helyzetben.
A Bayern egyébként úgy tűnik, hogy hullámvölgyben van, és nehezen viseli Robert Lewandowski hiányát. A párizsiak elleni vereség után a Bundesligában az Union Berlint sem tudták verni. Jamal Musiala a bajnoki találkozó 68. percében szerzett vezetést a bajoroknak, de Marcus Ingvartsen húsz perccel később egyenlített (1–1).
A koronavírus miatti beutazási korlátozások miatt a Chelsea is Sevillába fogadja a Portot, ezúttal a londoniak lesznek a vendéglátók.
Thomas Tuchel menedzser csapata a Premier League-ben is folytatta a jó szereplését, és a Crystal Palace elleni idegenbeli 4–1-es győzelemmel megerősítette 5. pozícióját a táblázatba a Liverpool előtt. Christian Pulišić kétszer is betalált ezen a mérkőzésen, kedd este Sevillában viszont figyelnie kell, nehogy sárga lapot kapjon, mert ellenkező esetben – továbbjutás esetén – kihagyhatja az elődöntő első mérkőzését. Hasonló helyzetben van Mateo Kovačić, míg a portugál együttesnél Chancel Mbembára várhat eltiltás sárga lap és továbbjutás esetén.
A Porto a hazai bajnokság középmezőnyéhez tartozó Tondela elleni idegenbeli 2–0-s győzelemmel próbálta feledtetni a Chelsea-től elszenvedett BL-vereséget. Sérgio Conceição edző alakulatának ma is legalább ezt az eredményt kell kihoznia, hogy hosszabbításba vigye a mérkőzést, és megőrizze az esélyét a továbbjutásra. Nem jó előjel a portugáloknak, hogy két évvel ezelőtt, amikor legutóbb a BL-negyeddöntőben jártak, akkor is egy angol csapat, a Liverpool búcsúztatta azután, hogy az első meccsen 2–0-ra kikaptak (a visszavágón is 4–1-re győzött a Pool, végül a sorozatot is megnyerte 2019-ben).
BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Kedd, 22.00: Chelsea FC – FC Porto
Az első mérkőzésen: 2–0
Kedd, 22.00: Paris Saint-Germain – FC Bayern München
Az első mérkőzésen: 3–2
A mérkőzéseket a Digi Sport, a Telekom Sport, a Look Sport, az M4 Sport és a Spíler Tv közvetíti.