Sport

Bajnokok a lányok is

2015.10.11 - 13:34

A szombati, kissé gyengébb egyéni szereplés után vasárnap a dobogó legfelső fokára állhattak fel a Szatmárnémeti SK lány párbajtőrvívói a 15 éven aluliak csapatbajnokságának viadalán.

A szatmárnémeti Csipler Sándor Vívóteremben rendezett országos bajnokságon szombaton egyik szatmári lány sem jutott a legjobb nyolc közé. A csoportkörből győzelem nélkül érkező 12 éves Szabó Boglárka remekelt ugyan a főtáblán, de a nyolcaddöntőben kikapott a bukaresti ellenfelétől. A tőrvívó Körössy Melissza próbára tette magát a párbajtőrvívók között is, de az első főtáblás asszóját egy tussal elvesztette. Kató Zsófiának is a nyolcaddöntő jelentette a „végállomást”, de egy jó csoportkör után Pfeifer Melanyt is megállították a tizenhat között, Maria Crăciun pedig az első főtáblás találkozóján kapott ki.

Viszont vasárnap brillíroztak a lányok és bár csak negyedik favoritként várták a csapatküzdelmeket, az aranyéremig meg sem álltak. A Konstancai CSS elleni siker még „benne volt a pakliban”, de az elődöntőben leseperték a pástról a favorit Steaua csapatát (45–34). A lendület megmaradt a fináléra is, így a Bukaresti UNEFS CS sem tudta megállítani a Pfeifer, Kató, Szabó, Crăciun, Körössy felállásban küzdő szatmári csapatot, amely 45–36-os siker után sorozatban harmadik éve nyerte meg a korosztályos bajnokságot.

Így a Csiszár Ferenc, Nagy Lehel, Adrian Pop edzőhármas tanítványai két csapatbajnoki, egy egyéni arany- és egy egyéni bronzéremmel zárták a 15 évesek bajnokságát, ugyanis csütörtökön Mácska Ádám nyert a fiúknál, Alex Oroian lett a harmadik, míg a Mácska, Oroian, Szilágyi Balázs, Zimán Dávid felállásban a csapatversenyt is az SZSK nyerte.

Fotó: frscrima.ro