Sport

Bajnok és kupagyőztes az Olimpia II

2015.06.18 - 06:40

Mindenki a harmadosztályba kívánja a Szatmárnémeti FC Olimpia II labdarúgócsapatát, aki ebben az idényben esélyt sem adott a megyei bajnokságban szereplő amatőr csapatoknak, hogy trófeát szerezzenek: a Bolba-csapat a bajnoki cím után a Román Kupát is megnyerte.

Először nyerte meg a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgó-alakulata a Román Kupa megyei selejtezőjét, miután a szatellitcsapat 2–0-ra verte szerda késő délután, a nagykárolyi döntőben a Luceafărul Decebal együttest.

A várakozásoknak megfelelően, egy jó iramú játékot mutatott a két együttes, amely ebben az idényben a Liga 4 Elite legjobb csapatainak bizonyultak. A Cosmin Iuhas edző által irányított Luceafărul „vigaszdíjként” szerette volna magáénak a trófeát – miután a bajnoki hajrában vesztette el az elitliga táblázatának vezető pozícióját –, míg az Olimpia II bizonyítani akarta, hogy nem érdemtelenül, nem a Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület bizottsági döntéseinek köszönhette a bajnoki címet. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, mindkét oldalon bőven akadtak gólhelyzetek. Potra már az első percekben vezetést szerezhetett volna a Luceafărulnak, miután lövése csak milliméterekkel ment a kapufa mellé. A félidő derekán Istrate a kapu szájában állva nem talált be, majd Lihet gólját érvénytelenítette a FIFA-bíró, Kovács „Tisza” István, miután a Luceafărul csatára leshelyzetből talált be. Túloldalt Olarunak is akadt munkája, ugyanis az Olimpia másodosztályos keretéből erősítésként érkezett Faur, Cădar és Heil többször is célba vette a decebaliak kapuját, de eredménytelenül.

A második félidőben viszont már elfogyott a Luceafărul játékosainak az ereje, így az Olimpia ifijei kezükbe vették az irányítást. Pop Patrik tíz méterről védhetetlenül lőtte a labdát a kapufa tövéhez (1–0), húsz perccel később pedig Mureşan fejelt Olaru kapujába (2–0) beállítva a végeredményt. Az utolsó sípszó után pedig kezdődhetett az ünneplés a pályán: Mircea Bolba vezetőedző irányításával a kezdőkörben örömtáncot lejtett az Olimpia II legénysége, és remélhetően ez a lendület még legalább két hétig megmarad, ugyanis szombaton és a következő hétvégén Szilágy megye bajnokával, az Almásbalázsfalvi Luceafărullal játszanak oda–visszavágó mérkőzéseken Liga 3-as osztályzót. Említésre méltó, hogy az Olimpia az április 22-i, Kálmándi Schwaben elleni 2–2 után egy pontot sem vesztett az elitligás bajnokságban (mindent a pályán nyerte meg). Az ezt követő nyolc bajnokin 48 gólt rúgtak és csak hármat kaptak a sárga–kékek, míg a kupasorozatot veretlenül zárták, öt mérkőzésen 25 gólt rúgtak és hetet kaptak.

„Úgy gondolom, hogy a jobbik csapat győzött, bizonyítottuk erőnket – mondta a nagykárolyi találkozó után Mircea Bolba. – Gratulálok a fiúknak, akik remekül játszottak, de dicséret illeti az ellenfelet is, akik alaposan megdolgoztattak ezen a meccsen. Remélem, hogy a sikersorozatunk folytatódik az osztályzón, mert úgy vélem, ennek a csapatnak a harmadosztályban van a helye” – folytatta a szakvezető.

„Szerintem jól játszottunk, de az erőnkből ennyire tellett, ötven perc után már nem bírtuk tartani az ellenféllel a tempót. Az Olimpiának profi játékosai vannak, akik naponta keményen edzenek, mi hetente egyszer szoktunk találkozni egy-egy tréningre. Ez a megyei, amatőr bajnokság és a profi csaptok közötti valós különbség. Ezért az Olimpiának nem itt, a megyei bajnokságban van a helye” – ismerte el sportszerűen a Luceafărul csapatkapitánya, Daniel Godje.

Iuhas már a következő idényről beszélt, és reméli, hogy „megszabadulnak” az Olimpia II-től. „Folytatni fogjuk a megkezdett munkánkat, erősíteni akarunk és bajnokok akarunk lenni jövőre. Viszont ennek első feltétele, hogy az Olimpia II feljusson a harmadosztályba, mert velük nem vehetjük fel a versenyt a megyei bajnokságban. Ha ők feljutnak, akkor itt, a megyei szinten mindenki egyenlő esélyekkel kezdheti a pontvadászatot” – mondta a Luceafărul vezetőedzője, aki egyben az Olimpia másodosztályos keretének a csapatkapitánya is. Iuhas ugyanakkor megdicsérte a csapatát is, amely a kupadöntő első ötven percében derekasan helyt állt és egyenlő ellenfele volt az Olimpiának. „Gratulálok a játékosaimnak, hiszen küzdöttek, futottak, amíg bírták erővel. Ebből a meccsből tanulni kell, és úgy gondolom, hogy – a megérdemelt vakáció után –, újult erővel, hasonló vagy talán nagyobb lendülettel vágunk neki a következő idénynek, amelyet meg akarunk nyerni” – folytatta.

A Victoria Stadion lelátóján egyébként jelen volt Szilágyi István, az AJF elnöke, Csik Tibor, az Olimpia másodosztályos csapatának az edzője, Dan Băbuţ Domuţa klubelnök, illetve a nagykárolyi fociélet mozgatórugói, többek között Tabi Zsolt, Răzvan Nintaş edzők, Török Zoltán. A mérkőzést kiválóan vezette Kovács „Tisza”, akinek a munkáját a szélről Kopriva Tamás és Zsolt asszisztensek, illetve Kovács Szabolcs cserebíró segítették.

KATTINTSON IDE ÉS NÉZZE MEG A MÉRKŐZÉSEN KÉSZÜLT FÉNYKÉPEKET!

Román Kupa, megyei selejtező, döntő

Luceafărul Decebal – Szatmárnémeti Olimpia 0–2 (0–0).

Gólszerzők: Pop Patrik (53. perc), Mureşan (73.).

Victoria Stadion, Nagykároly, 200 néző. Vezette: Kovács István (FIFA-bíró).

Luceafărul: Olaru – Lihet, Moldovan, Godje, Stoica, Potra, Glodean (S. Pop. 76. perc), Toma, Istrate (Chiriloaia, 73.), Găvruş (Ilban, 55.), Cireap (Német, 87.). Edző: Cosmin Iuhas.

Olimpia II: Cherecheş – Paul, Mureşan, Heil, Ciul, Ionescu, R. Rus (Gulya, 46. perc), Faur (Lukács, 46.), Donca (D. Pop, 86.), Cădar (R. Ştef, 59.), P. Pop (Tămaş, 90.). Edző: Mircea Bolba.

KATTINTSON IDE ÉS NÉZZE MEG A MÉRKŐZÉSEN KÉSZÜLT FÉNYKÉPEKET!

Képek és szöveg: Pesek Attila