Szatmárnémeti

Bagossyéktól volt hangos a tér

2021.06.07 - 05:00

A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ szervezésében a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company csapott a húrok közé.
A szervezők a jelenlegi szabályozásokat betartva szervezték meg a koncertet, így csupán 400 személy vehetett részt az akusztikus ülőkoncerten. Az élmény ennek ellenére nem maradt el. A szikrázó napsütés, a viszontlátások öröme az arcokon és a vidámsággal teli Bagossy-dalok teljessége valódi eufóriaélményben részesítette a jelenlevőket.
„Szerettük volna szélesebb közönség számára elérhetővé tenni, de sajnos ez most nem rajtunk múlott. A jelenlegi szabályozások ennyit tettek lehetővé. Annyit viszont elmondhatok, hogy a nyár még számos izgalmas rendezvényt tartogat a szatmáriak számára” — nyilatkozott Butka Gergő, a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ igazgatója.
A résztvevők mellett a zenekar tagjai is izgatottan várták a koncertet. A lazításokat követően alig vannak túl pár fellépésen, Erdélyben pedig a szatmári volt az első. „Ami leginkább hiányzott, az a közönség. Igaz, így, az akusztikus koncerttel még nem lehet ugyanazt az igazi koncertélményt adni, mégis örvendünk, hogy ismét a rajongók előtt játszhatunk” — részletezték a fiúk a fellépés előtt.
A zenekar a régi, jól ismert slágerek mellett 6 új dalt is hozott a szatmáriaknak, amelyek az új albumon találhatók, és vélhetően egyre több rajongó slágerlistáján is jelen lesznek.


Szénás Szabolcs

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Beethoven és Dvořák művei terítéken

A hangversenyen a szimfonikus repertoár két jelentős alkotását vonultatja fel egy kifejező erejű trió.
Szatmárnémeti

Beethoven és Brahms kamaraest a filharmóniában

Az összeállítás a hangszerek közötti párbeszédet és a kamarazene kifejező erejét helyezi középpontba.
Nagykároly

A Lyra szimfonikusok a Károlyi-kastélyban

Klasszikusok Nagykárolyban: J. Haydn, Chr. W. Gluck, F. Farkas és W. A. Mozart művei egy patinás környezetben.