Sport

Băbuț lemondására várnak

2016.02.01 - 16:25

A klub vezetőségének a hibája, hogy az FC Olimpia labdarúgócsapatának másodosztályos hazai bajnoki mérkőzéseink tizedannyian vannak, mint az óváriak elleni negyedosztályos döntőmeccsen.

A Szatmárnémeti FC Olimpia egyesített szurkolótábora, a Peluza Sud a klub elnökének, Dan Băbuț-Domuțának a lemondását vagy annak menesztését kérte. Ez volt a témája annak a sajtótájékoztatónak, amelyet hétfő délután hívott össze a „keménymag”.

Elsősorban azzal vádolják a klubvezetőt, hogy felelőtlenül költi a klub pénzét, és az egyesület nem követi azokat az irányelveket, amelyeket az FC Olimpia 2010 „megalkotói” megfogalmaztak. „Amikor megalakult az FC Olimpia 2010 elnevezésű klub, az volt az irányelv, hogy elsősorban szatmári tehetséges focistáknak adunk játéklehetőséget. Hol vannak ezek a srácok, mert a jelenlegi keret nagyját más városból érkezők alkotják, akikre sok pénzt költünk, és egyáltalán nem teljesítményarányos a fizetésük” — mondta Ciprian Bretan vezérszurkoló, aki a klubvezetés arrogáns magatartását is sérelmezte. Szerintük a csapat hanyatlását mutatja az is, hogy míg négy évvel ezelőtt, amikor az Óvári Someșul ellen negyedosztályos bajnoki döntőt játszott az Olimpia, a városi stadionban mintegy 8000 szurkoló foglalt helyet, most legtöbb 200–500 ember jön el egy-egy másodosztályos bajnoki mérkőzésre. „Mindez a hibás klubvezetési stratégiának az eredménye” — tette hozzá. Bretan tudni véli, hogy körülbelül egymillió lej adóssága van a klubnak és Dan Băbuț-Domuța nem hajlandó a klub könyvelési adatait nyilvánosságra hozni. „Ezért egy független könyvvizsgálatot fogunk kérni” — folytatta Bretan. Sérelmezték azt is, hogy a klub vezetői nem hoztak magántámogatókat a csapat köré, jelen pillanatban ugyanis egyetlen vállalkozó szponzorálja a csapatot, a költségvetést pedig a helyi és megyei önkormányzat biztosítja. „Amennyiben a klub vezetősége egy olyan hivatalos dokumentumot mutat be, amellyel bizonyítani tudja a klub pénzének megfelelő kezelését, akkor mi elismerjük Dan Băbuț-Domuța érdemeit, és nem fogunk többé tiltakozni” — mondta.

A szurkolótábor nem fog hiányozni a csapat hazai mérkőzéseiről — jelentették ki —, de nem fogják hangosan buzdítani a csapatot, hanem tiltakozásként csendben maradnak, és transzparensekre írják fel „aktuális” üzenetüket a klub jelenlegi vezetőinek.

A szurkolók és a klubelnök közötti konfliktus egyébként tavaly ősszel kezdődött, amikor a Nagybányai FCM elleni Román Kupa-mérkőzésre az ificsapatot akarta küldeni a szatmári alakulat. Dan Băbuț-Domuța ezután többször rosszallóan nyilatkozott a szurkolókról, így magára haragította a „keménymagot”, amely minden alkalmat megragad, hogy tüntessen a klubelnök ellen.

Dan Băbuț-Domuțát egyébként a múlt hét végén a Szatmár Megyei Tanács testületi tagjai is felszólították, hogy ezen a héten álljon eléjük és részletesen mutassa be, hogy miként költi el idén az Olimpia az önkormányzattól kapott 1,2 millió lejt.