Dániel András Egy kupac kufli című bábjátékával ünnepelte a Bábszínházi Világnapot a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata. Az előadáson megtelt a terem óvodásokkal és kisiskolásokkal.

Ma az Ács Alajos Játékszínben ünnepelte a Harag György Társulat a Bábszínházi Világnapot Dániel András Egy kupac kufli című bábjátékának a bemutatásával. Az előadás szereplői Nagy Anikó és Nagy Tamás. Balogh Géza bábrendező-dramaturg üzenetében kiemelte, hogy március 21. a világ bábművészei számára nem csak a tavasz első napja, hanem a bábjáték ünnepnapja is. 2000-ben, Németországban merült fel először a Nemzetközi Bábművész Szövetség magdeburgi kongresszusán, hogy a színházi világnap mintájára legyen a bábosoknak egy külön ünnepe. Akkor már joggal érezték, hogy ez a műfaj nagykorúvá vált — minden más színháznál szélesebb korosztálynak játszik: fiataloknak, öregeknek, felnőtteknek, kamaszoknak, gyerekeknek, néha még csecsemőknek is. Talán azért, mert jobban képes játékos és filozofikus, komolytalan és komoly, vidám és mulatságos lenni, mint legközelebbi rokonai, a drámai és a zenés színház, vagy a történeteket eltáncoló, eléneklő hozzátartozói. Hogy talán már a nézőknek sem csak óvodai emlékei törnek elő, ha az a szót hallja, hogy bábszínház. Nem csupán egy paraván jut eszébe, amelyen különböző mesefigurák játszanak emberi lényeket vagy állatoknak álcázott jellemeket. Meg hogy a báb már nem elsősorban akkor arat sikert, ha minél tökéletesebben hasonlít az emberre, és ráadásul le tudja csavarni a fejét, a levegőbe tud emelkedni és még sok más olyan dologra képes, amire az élő ember nem. Balogh Géza kiemelte: a korábban embert utánzó bábszínház olyan lehetőségeket fedezett fel a maga számára, amikről ötven évvel ezelőtt álmodni sem mert. Persze még mindig feltesszük a kérdést, hogy mi is a báb tulajdonképpen, de a válaszunk nagyon sokféle lehet. Csak egy ponton nem engedünk: hogy az élettelen anyag megelevenedésének csodáját tekintse legfőbb hivatásának. És közben az eszköztára, formanyelve mind gazdagabbá válik. Az ezredforduló, úgy látszik, valamiféle középutat keres, amelyben hol a képzőművészet, hol a színház játssza a főszerepet. Mivel a bábszínház középpontjában a nem mindig látható emberi lények állnak, ezért a folytonos változások és útkeresések kihatnak a gondolatok első számú hordozójára, a színészt elrejtő, segítő, kiegészítő, helyettesítő bábra is. Szélsőségesebbek lehetnek a kísérletek, tágabbak a lehetőségek, mint a színház bármely más fajtájánál.

Ez év január 2-án elhunyt Henryk Jurkowski, a jeles lengyel tudós, kutató, színházkritikus, író és kultúrantropológus, aki életét a báb műfajának szentelte. Ő így vallott a bábszínházról: a művészetet is, mint megannyi más emberi tevékenységet, jellemzi az egységesülés és a differenciálódás. Ma e két tendencia egymás mellett él. A dolgok ezen állapota azonban nem azt jelenti, hogy teljesen elvesztettük a kulturális különbségek érzékelésének képességét, hanem inkább azt, hogy egyre több társulat használja ugyanazokat a kifejezési módokat és eszközöket. Sok művész megelégszik a báb külső szépségével, amely valóban arra készteti a nézőt, hogy meglássa, elkezdje felfedezni a műfajban rejlő lehetőségeket. Ebben az értelemben a báb új területeket hódít meg, még az élőszínházat is, ahol számos metafora forrása.

Elek György