Jegyzet

Azonos neműek — egyneműek kapcsolata

2016.02.24 - 15:04

Elindult a lavina, miután Gerő Dávid, az unitárius egyház főjegyzője, szóvivője egyetértését fejezte ki az azonos neműek házasságának engedélyeztetésével. Miután egyházi és világi személyiségek, valamint egyszerű emberek részéről olyan vélemények is elhangzottak, amelyek az egyházat is megbélyegezték, az unitárius egyház elnökségi, valamint gondnoki-presbiteri találkozóin is megvitatták a témát. Gerő valóban megjegyezte, hogy magánvéleménye az, amiről beszélt, de ez nem menti meg az egyház tekintélyét, hiszen minden történelmi egyház — így az unitárius is — dogmákra épül, amit minden lelkésznek el kell fogadni, tiszteletben kell tartani, mellette ki kell állni, és lelkészként azt kell tanítani, hiszen lelkésszé szentelésekor erről tesz fogadalmat. Maga az unitárius erkölcstan is kimondja, hogy házasságot egy férfi és egy nő köthet. Ma már sajnos oda jutottunk, hogy az egyházakra is óriási nyomást gyakorol a nyugatról beáramló liberalizmus. Próbálnak hatást gyakorolni a lelkészek nevelésére, befolyást gyakorolni az egyházi vezetők megválasztására, sok esetben sikeresen, mert az anyagi gondokkal küzdő egyházak engednek az anyagi csábításoknak. Talán ez lehet az oka annak, hogy egyes lelkészek (ez valamennyi felekezetre vonatkozik) önmaguk — de talán egyházuk — sikere érdekében szövetkeznek a politikusokkal és olyan szervezetekkel, akik anyagi támogatást biztosítanak. Ezen az úton haladva könnyen meglehet, hogy a történelmi egyházak is elliberalizálódnak. A lelkészek között vajon vannak még olyanok, akik a keresztény tanítások hirdetése miatt vállalnák az apostoli sorsot?

Visszatérve az egyneműek házasságára, elég sok lelkész mondja ki nyíltan, hogy a homoszexualitás nem betegség. Nem beszél viszont senki arról, hogy ha nem betegség, akkor mi. Mert azt sem lehet mondani, hogy normális dolog. Teljesen érthetetlen, hogy azok az emberek, aki nem vonzódnak a másik nem iránt, nem akarnak saját gyereket, miért akarják nevelni mások gyerekét. Tudományos megállapítás, hogy a gyerek csak akkor lesz egészséges felnőtt, ha a szülők példájából megtanulja, hogyan kell egészséges párkapcsolatokat kialakítani, és az is tény, hogy a szülőktől ellopott intim kapcsolatok lesznek majd a kiindulópontjai az ő intim kapcsolatainak. Az egyházi tanítások Ádámtól és Évától indulnak, az egyház feladata, hogy megtanítsa az embernek, hogyan lehet megszabadulni az örökölt, első bűntől. Azok, akik érdekből világszerte hirdetik, hogy a homoszexualitás természetes dolog, eredményesebbek, mint a lelkipásztorok, akik nem tudják hivatásból és meggyőződésből ránevelni az embereket annak ellenkezőjére.

Elek György