(Folytatás az SZFÚ október 5-i számából)
Szatmár megyében az idei tanévben a huszonnégy tanfelügyelői állás közül hetet töltenek be magyar szakemberek: Gál Gyöngyi magyar nyelv és irodalom szakos tanfelügyelő (a német és ukrán kisebbségi oktatásért is felel), Anderco Aida idegen nyelv szakos tanfelügyelő, Miclaus Judit menedzsmentért felelős tanfelügyelő — beszélgetésünkkor ő szabadságon volt —, a nemzeti kisebbségek és romák óvodai és elemi oktatásáért felelős tanfelügyelői széket Leiti Mónika, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum tanítónője vette át, a testnevelés szakos tanfelügyelői széket Lukács Dénes, a Kökényesdi Általános Iskola tornatanára, egykori igazgatója foglalta el, Erdei Enikő, a Pusztadaróci Általános Iskola volt igazgatója menedzsmentért felelős tanfelügyelői tisztséget kapott, Fisár Erika, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium magyartanára a kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelői tisztséget tölti be, s a csapatot összefogja Szejke Ottilia helyettes főtanfelügyelő. A tanfelügyelői munka kevésbé látványos, kevésbé ismert, az ott dolgozó pedagógusok bemutatásával ezen próbálunk javítani. 

„Szeretem az újdonságot…”

Fisár Erika elmondta, hogy 2009-ben kezdett tanítani, hisz az egyetem elvégzését követően — Kolozsváron magyar-francia szakon tanult — elutazott Franciaországba, hogy bővítse és pontosítsa a francia nyelvi ismereteit, majd ezt követően öt évig Szatmáron különböző szakiskolákban tanított magyar nyelvet és irodalmat, aztán 2014-ben került a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumba, és akkor a magyar nyelv és irodalom órái mellé kapott egy osztályt, ahol franciát is taníthatott, ezáltal mindkét szenvedélyének élhetett, és ezt azóta is őrzi. „Hála Istennek az iskola vezetősége is támogatott, s néhány osztályban bevezették ismét a francia nyelv tanítását a magyar tagozaton” — fogalmazott Fisár, aki arra is rávilágított, hogy részben örült annak, hogy felkérték a tanfelügyelői tisztségre, mert szereti a változásokat. „Szeretek tanítani, örülök is, hogy van három órám minden héten, de szeretem az újdonságot. Amikor számomra valami nagyon kényelmessé válik, akkor kell valami, ami kimozdít a komfortzónámból. Még akkor is, ha számomra ez most újdonság, kevésbé átlátható, kíváncsian várom, hogy mi lesz ebben az évben, meg akarom tanulni és meg akarom ismerni a rám bízott területet. A roma közösség feltérképezése az elsődleges feladatom, de ugyancsak az én hatáskörömbe tartozik a Második esély nevezetű program, amire beiratkozhatnak azok a 14. életévüket betöltött fiatalok, akik valamilyen formában kimaradtak a kötelező oktatásból, vagy akik négy évet kihagytak a tanulmányaik során valamilyen oknál fogva, ezt követően visszairatkozhatnak az iskolába, és ahol van rá igény, ott beindítják ezt a programot” — fogalmazott Fisár Erika. 
Szejke Ottilia kiegészítésként elmondta, hogy vannak a megyében olyan tanintézmények, ahol működik a Második esély program vagy csökkentett jelenléttel folyó oktatás, de nem mindenhol, hiszen ezen képzések esetén is szükséges egy adott létszám, hogy beinduljanak. „A romák a legkonkrétabb terület, amit Erika tud, az összes többi nem annyira konkrét, képlékenyebb programok, de elmondhatom, hogy nem egyszerű a Második esély sem és az Életfogytig tartó tanulás sem, hiszen ezek esetén több átfedés is van” — magyarázta Szejke.

„Fair play kapcsolatot szeretnék…”

Lukács Dénes elmondta, hogy ő a Kökényesdi Általános Iskolában címzetes tanár, már 21 éve dolgozik a tanügyben, 2005-től 2014-ig a Kökényesdi Általános Iskola igazgatója is volt, majd visszatért a katedrára, és ott dolgozott tovább mint egyes fokozattal rendelkező oktató. „Számomra a tanfelügyelői munka egy nagyon nagy kihívás, mert más a másik oldalon lenni teljesen, eddig tanárok voltunk, igazgatók. Nincs igaza annak a kollégának, aki azt mondta a gyűlésen, hogy itt tej és méz folyik. Minden egyes napon új dolgokkal ismerkedünk meg. Az én célom az lenne, amíg betöltöm ezt a tisztséget, hogy a megye sportéletét továbbfejlesszem, és szeretnék egy korrekt, sportnyelven mondva fair play kapcsolatot ápolni a kollégákkal” — fogalmazott Lukács, aki azt is elmondta, hogy saját tapasztalata szerint amikor kicsi korban bevonják a gyerekeket a sportba, akkor nem a sportágat szeretik meg, hanem az embert. „Hogyha van egy ember, akit a fiú, lány megszeret, akkor mindegy, hogy birkózás, foci, kézilabda, kosárlabda, az ember miatt fog odamenni, és akkor ez fog majd átalakulni sportszeretetté is. Tehát én mint tanfelügyelő a kollégákkal szoktam beszélni erről, és ezt szoktam is hangoztatni nekik, hogy az első, hogy a gyerekek az embert szeressék meg, aztán megszeretik a sportot is” — fogalmazott annak kapcsán, hogyan lehet a gyerekekkel megszerettetni a sportot, a tornaórát. 
Mondhatnánk, hogy a pandémia egyik legnagyobb áldozata a tornaóra, amit egyébként most is csak pontosan meghatározott szabályok alapján lehet megtartani. Lukács Dénes ezzel kapcsolatosan elmondta, hogy miniszteri rendelet van arra vonatkozóan, hogyan kell ebben az időszakban tornaórákat tartani. „Saját tapasztalatból mondom el, hogy előkerült korábban a tornaórán a tésztaszűrő, a laskanyújtó, a lufi, a vizes palack. Mindenkinek van egy kis lehetőség adva arra, hogy a saját kreativitását átvigye az órákba, és akkor ezt meg lehet oldani. Ez egy ad hoc helyzet, amin mindenki túl szeretne lenni” — fogalmazott a tanfelügyelő, aki arról is beszámolt, hogy most a szabályok értelmében, ha a fertőzöttségi ráta 2 ezrelék alatt van egy településen, akkor kint és bent is maszk nélkül megtarthatók a tornaórák, ha 2 ezrelék fölé emelkedik a ráta, csak a szabadban lehet megtartani a tornaórákat. Ha rossz idő, hideg köszönt be, és a gyerekekkel már nem lehet a szabadban tornaórákat tartani, akkor egészségügyi nevelést, elméleti órát kell tartani majd.

„Többet tudok tenni ebből a pozícióból…”

Anderco Aida mesélt arról, hogy ő már régóta felel az idegen nyelv oktatásáért, s pályafutása során volt 4 év, amikor teljes munkaidőben tanította az angolt a Johann Ettinger Német Líceumban, hiszen ott címzetes angoltanár. Ezt követően azonban 2016-ban visszatért a tanfelügyelőségre, mert úgy érezte, többet tud tenni ebből a pozícióból. „Nekem egy nagy csapatom van, kb. 240 nyelvtanár. Három idegen nyelvet tanítanak Szatmár megyében fő idegen nyelvként: az angolt, a németet és a franciát, ezen felül pedig itt-ott szabadon választott tantárgyként tanítják még az olaszt és a spanyolt. Nem könnyű az emberekkel dolgozni, én csak ennyit tudok mondani, de nagyon sokszor jól érzem magam a körükben, kimondottan akkor, amikor fiatal, pályakezdő tanárokkal kell foglalkoznom. Sokszor úgy érzem, nem hiábavaló a munkám, amikor látom, hogy teljes szívből megköszönik, hogy tanácsot adtam, hogy útba igazítottam őket, és látom azt, hogy 1–2 éven belül milyen pozitív fejlődésen ment keresztül az a nyelvtanár szakmai szempontból. A munkám sokoldalú, egy tanfelügyelő feladata sok mindent foglal magában az óralátogatáson kívül, ami nálam elég sűrű program, mivel sok tanárom van, akik általában fiatalok, és most teszik a fokozati vizsgáikat, ez elég sok időmet veszi igénybe. Ezen felül mindenféle szaktevékenység megszervezésével, kielemzésével, na meg a sok vizsga és versenyek megszervezésével is foglalkozunk és még sok-sok minden mással, ami egyfolytában változik. Igen, a változás az állandó nálunk, pláne az utóbbi időben, amikor újabbnál újabb változtatásokat küldenek le a minisztériumból, és mi próbálunk megfelelni mindennek. Én úgy érzem, hogy egy erős csapat van itt, a tanfelügyelőségen, mindenki teszi a dolgát, és nagyon jól közreműködünk” — fogalmazott Anderco Aida.

„Szerencsés vagyok, hogy csapatban dolgozhatok…”
Erdei Enikő elmondta, hogy 21 éve van a pedagógusi pályán, a BBTE földrajz szakán végzett Kolozsváron, s Pusztadarócon címzetes oktató 2006 óta. Hat évig igazgatója is volt az iskolának, mely időszakról azt mesélte, hogy egyik legszebb része az életének, a pályájának ez a hat év, mert ott is tele volt kihívásokkal. 
„Tudni kell, hogy a diákok több mint fele kisebbségi, roma származású Pusztadarócon, tehát ugyanazzal szembesültünk, amiről beszámoltak kollégáim is, hogy őket neveltük. Mert amikor bejött hozzánk egy előkészítős gyermek, nem tudtunk rögtön ceruzát adni a kezébe, hanem eleinte megszoktattuk őket azzal, hogy mik az alapvető normák ahhoz, hogy közösségbe járjanak. Nagyon szerettem, mindennap úgy mentem dolgozni, hogy fel sem merült bennem, hogy nyűg lenne. Nagyon szeretek tanítani, szeretem a gyermekeket. Én most a tanfelügyelőségen is fél normával vagyok, és szeretnék is így maradni, mert a katedrától nem tudok elszakadni, ez a két nap kell a feltöltődésre a gyerekekkel” — mesélt elhivatottságáról Erdei. „Áprilisban kaptam a felkérést, hogy van egy lehetőség, hogy jöjjek a tanfelügyelőségre a menedzsmentcsoportot erősíteni. Nem sok gondolkodás után azt mondtam, belevágok, mert nézzük meg, mi van a sövény túloldalán. Könnyebb dolgom van, mint a szakinspektoroknak, mivel csapatban kell dolgoznom, hárman vagyunk a menedzsmentcsapatban. Szerencsém van, hogy igazgató voltam, láttam azt, hogy milyen gondok vannak a tanfelügyelőséggel szemben, így ezt próbálom kicsit egyensúlyozni, és annyira örülök, hogy 2–3 hónap után felhívnak igazgatók, hogy segítséget, tanácsot kérjenek. S biztatom őket arra, hogy bátran keressenek, mert annak idején nekem is jólesett, mikor bizalommal fordulhattam az akkori csapathoz” — fogalmazott a tanfelügyelő, aki arra is rávilágított, hogy a menedzsmentcsapat sok mindennel foglalkozik, az iskolák igazgatóinak gondjaival, menedzselésével, kapcsolatot tart az intézményvezetőkkel. „A menedzsmentcsoporton belül van van munkaköri feladatom, az ARACIP-pel — Egyetem Előtti Oktatás Minőségéért Felelős Ügynökség — foglalkozom, mely egy külső ellenőrző tevékenység, ennek vagyok én a szatmári felelőse” — összegzett Erdei Enikő. 

Jól felkészült óvónők és tanítónők

Leiti Mónika elmondta, hogy 26 éve van a pedagógusi pályán, tanulmányait a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok karán végezte. Tanítói pályáját a Mircea Eliade Általános Iskolában kezdte, ahol 21 évig tanított, jelenleg a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum címzetes tanítónője, és Szatmárnémetiben él, egy fia van, aki másodéves egyetemista. „Mióta az eszemet tudom, mindig tanítónő szerettem volna lenni, ami Istennek hála meg is adatott. A döntés, hogy elfogadtam a tanfelügyelői tisztséget, egyáltalán nem volt számomra könnyű, mert az életemben a gyerekek és az iskolám kiemelt helyen állnak. Úgy gondolom, hogy jelenlegi munkámmal nemcsak az óvónők és tanítók, hanem az egész magyar kisebbségi oktatás szolgálatában is állhatok, ezt pedig hatalmas kihívásnak tekintem, de ugyanakkor felelősségteljes szolgálatnak is. A magyar óvodai és iskolai oktatásért felelős tanfelügyelői tisztséget töltöm be, ide tartozik a német tagozat is” — fogalmazott Leiti, aki arra is rávilágított, hogy „egy elhivatott tanító az iskolájának és a gyerekeknek szenteli az életét. Sokrétű munka a mienk, nemcsak az oktatás tartozik bele, hanem azon túl egy összetartó, egymás elfogadásán és megsegítésén alapuló osztályközösség kialakítása, az iskolán kívüli tevékenységek megszervezése, a szülőkkel való kapcsolattartás, valamint olyan örök értékek átadása is, melyek a szülőföldön való maradást és a nemzeti identitástudatot erősítik. Minden tanítási órát alkotásnak éltem meg, ahol a tanító gyermeki személyiséget formál, önbizalmat erősít. Különösen fontos, hogy akár óvónőként, akár tanítónőként gondot fordítsunk a gyermek lelki egyensúlyának fenntartására, hiszen ezekben a válságos időkben sokszor még a felnőttek is elveszíthetik a holnapba vetett bizalmukat. Tanfelügyelőként más a feladatom. A gyerekekkel való közvetlen kapcsolat megszakad, a helyét elfoglalja a tanítónőkkel, óvónőkkel való szoros együttműködés, ami kiterjed szakmai tanácsadásra, a szakmai előmenetelükben való támogatásra, tanácskozások, pedagógiai körök megszervezésére, de ezen túl persze velejárója sok-sok adminisztratív munka is.” Leiti Mónika azt is elmondta, hogy kihívásként tekint a tanfelügyelői munkára, hiszi, hogy sok, eddig nem tapasztalt élethelyzetben megtanítja helytállni. „Kreatív és lendületes embernek tartom magam, tanítói munkámat is ez jellemezte, és arra törekszem, hogy a rám bízott feladatokat is ebben a szellemben végezzem. Bízom benne, hogy megtalálom ebben a feladatkörben is a szépet és a jól elvégzett munka örömét. Pedagógusként legnagyobb örömöm, ha azt látom, hogy egykori diákjaim megtalálták helyüket a világban, elégedettek és boldogak, és gyermekeiknek továbbadják azt a szellemiséget, amit jómagam is képviselek” — mondta eddig elért eredményei kapcsán, majd kiemelte: „Szatmár megyében jól felkészült óvónők és tanítónők vannak, kiváló pedagógusok, akik jól tudják, hogy sokszor 1–2 gyermeken múlik az osztály vagy csoport lészáma, beindítása, fennmaradása. 
Célom, hogy munkám által megőrizzem, megtartsam a meglévő óvodai csoportokat, elemi osztályokat, mert nemzeti megmaradásunknak egyik alappillére az anyanyelvi oktatás, anyanyelven gondolkodni, beszélni és érezni. Kisebbségi létünkből is tudunk előnyt kovácsolni akkor, hogyha erős magyar közösséget alkotunk. A megmaradásunk egyik legfontosabb feltétele, hogy hűek maradjunk Istenhez és nemzethez, és gyermekeinket magyar oktatásban részesítsük. Reményiktől tanultuk, hogy ne hagyjuk a templomot s az iskolát. Fontosnak tartom, hogy minden pedagógus haladjon a korral, ismerje és alkalmazza a legújabb tanítási módszereket, és ennek érdekében szorgalmazok minden olyan szakmai továbbképzést, konferenciák megszervezését, melyek népszerűsítik a reformpedagógia módszereit az óvodai és elemi oktatásban.”

Sógor Beáta