Vidék

„Azért kaptátok, mert megérdemlitek”

2021.03.04 - 09:40
A sárközújlaki Petőfi Sándor Általános Iskola 20 legjobb tanulójának munkáját és erőfeszítését ismerték el egy-egy táblagéppel, ösztönzésként is a továbbiakra. Az alapjaitól megújult tanintézmény a modern kor elvárásainak maximálisan megfelelő alma mater lett.

A járványhelyzet miatti online oktatás a teljes valóságában világította meg (már ha ez bárki számára is kérdéses lett volna) a romániai diákság helyzetét, anyagi körülményeit, a több tízezer szegénységben és mélyszegénységben élő gyermeket, s érthető módon intézményileg és adományilag is az ő digitális oktatási eszközökkel való ellátásuk került középpontba — miközben a valamivel (sokszor épp csak egy hajszálnyival) jobb anyagi körülmények között élő, szorgalmas, jól tanuló diákok s munkájuk elismerése, értékelése igencsak háttérbe szorult. Épp ezért gondolta úgy Tarr Csongor vállalkozó, hogy a sárközújlaki Petőfi Sándor Általános Iskola magyar tagozatának 20 legjobban tanuló diákját megajándékozza egy-egy táblagéppel. „Adni jobb, mint kapni, és nagy szeretettel adom, egyrészt a tudás és a munka, azaz a tanulás ösztönzésére, másrészt eddigi munkátok elismeréseként. Használjátok minél hosszabb ideig, és becsüljétek meg, mert nem szüleitek pénzén jutottatok hozzá, hanem kizárólag saját munkátok által. Azért kaptátok, mert megérdemlitek” — fogalmazott a vállalkozó kedden kora délután a felújított tanintézmény egyik osztálytermében, ahol Piricsi Arthur polgármesterrel, Maskulik Levente iskolaigazgatóval, valamint a táblagépek beszerzésében és eljuttatásában közvetítő szerepet vállaló Hans Lindner Alapítvány vezetőjével, Koczinger Tiborral közösen adták át a modern oktatási eszközöket a diákoknak.

Maskulik Levente — pedagógusi elégedettséggel és örömmel — ismerte be, hogy bizony nehéz helyzetben voltak a diáknévsor összeállításakor, hiszen feltétel volt a 9,50 fölötti tanulmányi eredmény, és „hála Istennek rengeteg jó tanulónk van, sokan érdemelnek dicséretet, munkájuk, szorgalmuk elismerését”. A tudás pedig olyan hatalom, amihez semmi sem fogható, s ha ráadásul gyorsasággal párosul, biztos haladást, előrejutást eredményez. „Szeretünk részt venni a jó dolgokban, és részt is veszünk bennük, hiszen jó dolgokból születnek a még jobbak — s modern világunkban a régi szólás is módosult: már nem a nagy hal, hanem a gyors hal eszi meg a kishalat” — mondta Koczinger Tibor, utalva az információ, az ismeretek azonnali elérésének szükségességére, amiben mindenki számára nagy segítség egy táblagép.

Okoseszközök és felszerelések

Szó szerint alapjaitól újult meg a megye egyik (ha nem a) legnagyobb létszámú általános iskolája, köszönhetően a polgármesteri hivatal Országos Településfejlesztési Program révén megvalósított, közel 4 millió lej értékű pályázatának — az iskolaépület új tetőszerkezetet kapott, szigetelték, bevezették a központi fűtést, kicserélték a teljes és már igencsak elavult elektromos hálózatot, a tantermek padlózatát és világítótesteit, no meg természetesen a bútorzatot is, teljesen megújult a sportterem, és az önkormányzat költségvetéséből 209 000 lejt fordítottak arra, hogy az iskola udvarán gumiborítású, többfunkciós sportpályát alakítsanak ki.

hirek/2021/marcius/04/sarkoz-2.jpg

„A huszonegyedik század elvárásainak megfelelő lett az oktatási intézmény — és remélem, a felszereltsége is az lesz, hiszen nem tettünk le arról, hogy minden osztályteremben okostábla legyen, illetve az elvárásoknak megfelelően felszerelt fizika- és kémialabor. Akkori terveink szerint a pályázat keretében valósult volna meg ez is, de felújítás közben sajnos jöttek a meglepetések, és messze nem a kellemes fajtából: a '70-es években épült szárnyban komoly gondokkal szembesült a kivitelező és mi is; olyannyira komolyakkal, hogy teljesen újra kellett gondolni a munkálatokat — a talált technikai megoldás pedig több mint 400 000 lejbe került, de kötelező módon meg kellett és sikerült is megoldani, az épület maximálisan biztonságos. Eszközbeszerzésre azonban már nem maradt anyagi forrás, így azt EU-s pályázat keretében fogjuk megoldani — reményeim szerint minél hamarabb” — magyarázta Piricsi Arthur polgármester.

Szabó Kinga Mária

A szerző felvételei

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Hat közintézményre kerül hamarosan napelem Sárközújlakon

Két hét múlva aláírják a kivitelezési szerződést - Európai Uniós forrásokból 6 épületre szerelnek fel napelemeket a közeljövőben Sárközújlakon. Ezek a napelemek biztosítják majd a polgármesteri hivatal, az önkormányzat munkatelepe, a líceum, az általános iskola központi-, illetve a Victoriei utcán lévő épületének, valamint az orvosi rendelő épületének áramellátását.
Vidék

Berobbant az idei Sárköz Fest: családias programok, remek koncertek váltották egymást

Szombaton, szeptember 2-án bográcsfőző versennyel indult az idei Sárköz Feszt, amely 4 év kihagyás után került megszervezésre.
Sárköz környéke

Szatmár Szívéből Gyümölcsfesztivál a Beatricével

Rendhagyó fesztiválra várják az érdeklődőket vasárnap Sárközújlakon, a rendezvény középpontjában egyik legnagyobb helyi értékünk, a szatmári gyümölcs áll majd. Megversenyeztetik a lekvárokat, a gyümölcsös sütiket, külön Gyermeksátor várja az aprónépeket, de néptáncból és koncertekből sem lesz hiány.