Nagykároly

Az utolsót is aláírták

2014.10.28 - 16:53

A százmillió eurós európai uniós Apaserv-projektcsomag utolsó szerződését írták alá kedden.

A kedden aláírt szerződésben vállaltak alapján tizenötmillió lejért másfél év alatt huszonnégy kilométeres gerincvezetéket fog a helyére tenni a munkavégzés jogát elnyerő Samcif Rt. Szamosdob és Nagykároly között. Ha ezzel elkészülnek, a vezeték két végén lévő települések mellett Păulian, Nagymajtény, Domahida, Csanálos, Börvely, Lucăceni lakosai is fellélegezhetnek: többé nem folyik elszíneződött víz a csapokon. A vízkimaradások ezeken a településeken a korszerűsítést követően sem fognak megszűnni, figyelmeztet Fógel László, az Apaserv nagykárolyi területi fejlesztésért felelős igazgatója, az ugyanis nem a vízszolgáltató hibájából következik be, hanem a viharos időben előforduló áramkimaradások okozzák, csak akkor lesz rossz idő esetén is akadálytalan a vízellátás a szamosdobi vízmű által kiszolgált településeken, ha az Electrica Rt. is felújítja elavult hálózatát. A munkálatok — legalábbis ami a munkatelep-előkészítést és a munkavégzési engedélyeket illeti — már szerdán elkezdődhetnek, tette hozzá Fógel, a Samcifnak feszített munkatempót kell diktálnia, de tizennyolc hónap alatt be lehet fejezni. Ez az utolsó és egyben az eddigi legkönnyebb, vízcsőcserével járó munka, két problémás pontja van mindössze: a Kraszna medre alatt, illetve a vasúti sínek alatt kell átvinni a csövet. A bürokrácia útvesztőiből alig talált ki egyébként a kiíró ennek a szerződésnek az esetében is, mert ugyanúgy, ahogy az eddigiek esetében, itt is egymást követték az óvások, másfél év telt el a kiírás és az aláírás között.

 

Princz Csaba