Nyerő helyzetből vesztett el két pontot a Tasnádi Unirea labdarúgócsapata, a Liga 3 keddi mérkőzésén.
A Cristian Popa, Ovidiu Suciu edzőpáros legénysége hazai pályán verhette volna a 24. forduló találkozóján a vendég Gyulafehérvári Unireát, és ezzel zsinórban harmadik meccsét nyerte volna meg. Viszont az utolsó pillanatban kapott góllal a Fehér megyeiek egyenlítettek, így csak annyi öröme maradhatott a tasnádi legényeknek, hogy zsinórban harmadik meccsen veretlenek, illetve egy erős ellenféllel szemben gyűjtött be egy pontot.
Kissé félénken kezdte a mérkőzést a tasnádi csapat. A fehérváriak uralták a középpályát, és a labdabirtoklás terén is jobban álltak. A hazaiak megelégedtek a romboló játékkal és a veszélytelen, előreívelt labdákkal, míg a vendégek meddő fölényéből csak egyetlen, középre tartó lövésre futotta, amit Sebastian Moroz gond nélkül fogott.
Az első, végig vitt tasnádi helyzetre a tizedik percig kellett várni, amikor Bogdan Faur futott fel bal oldalon, a hosszú sarokra tartó lövésébe viszont bele ért Cătălin Suciu, a kipattanót pedig szögletre mentették a fekete-fehérek. A 17. percben viszon Pavel Nemeș ugyanabból a helyzetből nem hibázott: Raul Stanciu emelte középről a kapu elé a labdát, a leshelyzetben álló Faur remekül engedte át a lasztit Nemeșnek, aki bal oldalról, kapásból a hosszúba vágta a játékszert (1–0).
A vendégek átköltöztek a tasnádi térfélre, de csak beívelt labdákkal próbálkoztak, amelyet a magas középpályások próbáltak leszedni fejjel, többnyire kisebb sikerrel.
A szünet előtt kettőre növelhette volna előnyét Tasnád, viszont Gabriel Cădar nagy gólhelyzetben törte el a labdát.
Fordulás után sokkal határozottabb volt a hazai csapat, és sokkal veszélyesebbek voltak az ellenfél kapujára. De Parnău Márk nem találta el az üres kaput, Mario Silaghi és Mădălin Bolba is ziccerben vezette a labdát a kapusra, Cădar és Faur lövései pedig nem értek célba.
Közhely ugyan, de ezúttal helyt állt: a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat. A 90+3. percben, az utolsó támadásából, a második félidő egyetlen kapura tartó lövéséből sikerült egyenlíteni az ellenfélnek: Claudiu Davidaș jobb oldalról, 15 méterről laposan erőből lőtt a rövidsarokra, Moroz ugyan beleért, de nem volt ereje kikanalazni a labdát (1–1).
A gyulefehérvári alakulat sorozatban a hetedik bajnoki meccsén marad veretlen ezzel az eredménnyel. A tasnádiak is zsinórban harmadik meccsükön szereznek pontot, a mostanival pedig matematikailag is biztosította helyét a Liga 3 2018–2019-es szezonba. A kiesési vonal alatti első csapat, a Radnóti SK ugyanis kikapott Kolozsváron, így hat fordulóval az idényzáró előtt a két együttes közötti kölönbség 18 pont.
A bajnokság végéig már nincs sok, pénteken újabb meccs vár a Tasnádi Unireára: a 25. forduló mérőzésén a Szászmedgyesi Gaz Metan II vendége lesz a szatmári alakulat.
A keddi találkozó után egyébként a játékosok néhány focilabdát és édességcsomagot adtak ajándékba a helyi gyermekotthon lakóinak.
Liga 3, 5-ös csoport, 24. forduló
Tasnádi Unirea – Gyulafehérvári Unirea 1–1
Gólszerzők: Nemeș (17. perc), illetve Davidaș (90+3.).
Tasnád: Moroz – Varga (M. Silaghi, 39. perc), Bercean, Bălău, Ciul, Parnău, Cubaș, Stanciu, Nemeș (Bolba, 46.), Cădar (Nagy, 76.), Faur (R. Silaghi, 84.). Vezetőedző: Cristian Popa.
Gyulafehérvár: Suciu – Morar, Scrob, Onaca, Giurgiu, Lasconi (Schiau, 54.), Goguța (Iacșa, 74.), Demarco (Tat, 86.), Davidaș, Selagea, Captiu. Vezetőedző: Adrian Bicheși.
Dési Unirea – Lénárdfalvi ACS 0–3
Kolozsvári CFR II – Kudzsiri Metalurgistul 3–1
Vidombáki Viitorul – Feleki FC 0–3 (játék nélkül)
Kolozsvári Universitatea – Radnóti SK 8–1
Szerdán rendezik
Magyarigeni Performanţa – Kolozsvári Sănătatea
Alsógáldi Industria – Szászrégeni Avântul
A Szászmedgyesi Gaz Metan II szabadnapos.
1
Universitatea
22
18
2
2
61–12
56
2
Magyarigen
21
13
5
3
44–20
44
3
Lénárdfalva
23
14
4
5
50–22
46
4
Alsógáld
22
13
4
5
39–26
43
5
Kudzsir
23
12
6
5
38–24
42
6
Gyulafehérvár
22
11
6
5
37–19
39
7
Sănătatea
21
8
8
5
35–20
32
8
CFR II
23
10
5
8
41–27
35
9
TASNÁD
22
9
4
9
31–40
31
10
Szászrégen
22
8
4
10
27–32
28
11
Gaz Metan II
22
5
5
12
21–40
20
12
Felek
22
5
6
11
23–40
21
13
Radnót
22
2
7
13
27–52
13
14
Dés
23
3
2
18
16–47
11
15
Vidombák
22
1
0
21
15–83
3*
* A bajnokságból visszalépett csapat.
Pesek Attila