Romániában a társadalom és politikai elit kapcsolatának mélyülő válsága, a politikai osztály megújulásának előkészítése, illetve az útkeresés jegyében telt el a 2015-ös év.

Az országot a migrációs válság és a közvetlen terrorfenyegetés is elkerülte, de azt a történelem fősodrának peremén, a nyugodtabb oldalvizeken hajózó román társadalom is érzékelte, hogy változik körülötte a világ, és ideje leszámolni azzal az illúzióval, hogy Románia — negyed századdal a kommunizmus bukása után is — még mindig a nyugati jólét meghonosítása felé vezető átmenet időszakát éli, csak kissé lassan haladnak a dolgok.

Romániában 2015-ben is a korrupcióellenes ügyészség (DNA) és a vádhatóság által bíróság elé állított politikusok voltak a híradások leggyakoribb szereplői. Pártelnökök, törvényhozók és miniszterek tucatjainak csuklóján kattant a bilincs, és ennek megfelelően újabb történelmi mélypontra esett a parlamentbe és politikai pártokba — a képviseleti demokrácia alapintézményeibe — vetett bizalom: a román törvényhozás bizalmi indexe 11, a politikai pártoké pedig 7 százalékra süllyedt. Romániában mégis egy baleset — egy bukaresti rock-koncerten történt, több mint 60 áldozatot követelő tűzvész — bizonyult 2015 legnagyobb hatású eseményének, a tragédia ugyanis felszínre hozta a mélyebb társadalmi válság feszültségeit és az indulatok az ország vezetői, a politikai döntéshozók ellen fordultak.

Az október 30-i tragikus kimenetelű bukaresti tűzvész után elkeseredett emberek tízezrei vonultak utcára a hatóságok bűnös hanyagsága és a felelősséget elhárító korrupt politikusok ellen lázadva, majd a népharagra hivatkozva — némileg váratlanul — lemondott Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök és kormánya.

A politikustársadalommal szembeni általános bizalmatlanság és a tragédia által felszított politikusellenes indulatok közepette sem az addig kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD), sem a Klaus Iohannis államfőhöz közel álló jobboldali Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem tolakodott a kormánypalotába, így végül a voksolásig hátralevő egy évre az államfő szakértői kormány megalakítására adott megbízást Dacian Cioloş korábbi uniós biztosnak.

A román társadalom már a bukaresti tűzvész előtt is egyértelmű jelét adta annak, hogy elege van a korrupt politikusokból és változást akar: már a felmérésekben esélytelennek tartott Iohannis 2014. novemberi államfővé választása is valóságos lázadás volt. A politikusok „vették az üzenetet”, és egész évben azon munkálkodtak, hogy minél kisebb „véráldozattal” próbáljanak megfelelni a választók által igényelt megtisztulásnak. Az útkeresést az tette nehézzé számukra, hogy éppen azoknak a döntéshozóknak kellett a politika megújítását levezényelniük, akik többnyire már eljátszották hitelüket az emberek szemében és valójában inkább hatalmuk átmentésében érdekeltek.

Mindenesetre a román parlament megalkotta a képviseleti rendszer megújítását szolgáló választójogi törvényeket: az átfogó reformcsomag megkönnyítette a pártbejegyzést, átláthatóbbá tette a pártfinanszírozást és karcsúsítja a parlamentet. Eldőlt, hogy a meglehetősen sajátos egyéni választókerületes rendszer kudarca után Románia visszatér a megyei pártlistás arányos képviselethez. Némi huzavona után arról is törvény született, hogy 2016-tól kezdve a külföldön élő román állampolgárok levélben is leadhatják voksukat.

Mindez azt szolgálná, hogy új arcok (is) megjelenjenek a politika élvonalában, akik helyreállíthatják a román parlamentarizmus megtépázott hitelét, még mielőtt a haszonleső, élősködő és képmutató politikustársadalomtól megundorodott választók magát a demokráciát dobnák sutba. A változás szükségességét elismerő politikusok persze többnyire inkább élére szeretnének állani a megújulásnak, mintsem háttérbe vonulásukkal utat engedjenek neki.

E vonatkozásban talán Victor Ponta sem kivétel, mert minden gesztusa azt mutatta, hogy nem könnyen vált meg a hatalomtól, és mindent megtett egy későbbi visszatérés érdekében. Ezért is okozott meglepetést azzal, hogy a novemberi demonstrációt követően felállt a kormányfői székből. Sokan és sokszor kérték azelőtt Ponta lemondását, de sem akkor nem volt hajlandó visszalépni, amikor a bukaresti tudományegyetem megállapította, hogy doktori dolgozata plágium, sem akkor, amikor korrupció gyanújával indult bűnvádi eljárás ellene és maga az államfő szólította fel távozásra.

Ezen lehetőségekhez képest nyilván kevésbé megalázó volt Ponta számára az áldozati szerep. Szívesebben vállalta magára olyasmiért a felelősséget, amit nem is rajta kértek számon, mintsem a közelgő bírósági tárgyalások miatt kényszerüljön elhagyni a nagypolitika első vonalát. Mert azt azért nehéz elképzelni, hogyan járogatott volna Ponta a kormányülésekről bírósági tárgyalásaira, azt követően, hogy szeptemberben vádat is emeltek ellene egy korrupciós ügyben.

A szociáldemokrata politikus a bűnvádi eljárás júniusi elindítása után feltehetően csak időt akart nyerni a későbbi visszatérés előkészítésére és az alkalmat várta egy méltóságteljes visszavonulásra. Kormányzása utolsó hónapjaiban Ponta legfőbb igyekezete az volt, hogy olyan politikusként emlékezzenek rá a választók, aki emelte, nem pedig csökkentette a közalkalmazottak bérét és aki könnyített az adóterheken, nem pedig növelte azokat.

Tény, hogy Ponta kormányzásának utolsó évében négy százalék körüli gazdasági növekedéssel, negatív inflációval és egy százalék alatti költségvetési hiánnyal zárja az ország, de a távozó politikus „fel is élte” a gazdasági teljesítmény hozadékát: olyan adócsökkentésekkel és fizetésemeléssel igyekezett szép emlékeket hagyni a választókban, amelyeknek a fedezetét meglehetősen nagy művészet lesz kigazdálkodni a Cioloş-kormánynak 2016-ban.