Belföld

Az útadó a fő bevételi forrás

2017.02.16 - 17:59

Nőttek a Közlekedési Hálózatot Karbantartó Országos Társaság (CNAIR) 2015-höz mért bevételei tavaly, a legtöbb pénz az útadó-befizetésekből folyik be a társaság számlájára.

Több mint nyolc és fél százalékkal több pénze volt tavaly az országos útkarbantartónak, mint amennyi 2015-ben volt, mert 1,2 milliárd helyett 2016-ban már 1,312 milliárd lejt bevételezett. A növekedést annak tudják be a cégnél, hogy gyakorították a közúti ellenőrzéseket, de ehhez hozzájárult a tavalyi négy százalékos áfacsökkenés is. A CNAIR-nek két évvel ezelőtt 936 millió lejes bevétele volt az országutak használatáért elkért pénzekből, tavaly ez már tíz millió lejjel meghaladta az egymilliárdot. Az elmúlt évre 396 millió lejes bruttó profitot várt el a társaság felügyeletét végző állami szerv, ezt a szintet sikerült elérni és minden jel szerint túl is lépni, erről azonban nem tett közzé adatot a közútkezelő. Ha a tavalyi, bevallott hasznot teljes egészében autópálya építésre költené ettől az évtől a cég, mint ahogy a profit elköltésének nagyrészt ez is lenne az iránya, 13 kilométer autópályát építtethetne. Ha pedig az útadó-befizetésből származó bevételeit teljes egészében autópálya-építésre költené ettől az évtől, további 33 kilométerrel lehetne hosszabb a modern úthálózat az országban. Ehhez képest tavaly még csak az első, karbantartási munkát végezte el 2015-ös bevételeiből a CNAIR, a pénzt a Nagyszeben és Szászváros közötti autópálya-szakasz átépítésére költötte, megítélésük szerint ez volt — megsüllyedése miatt — olyan állapotban, hogy az újjáépítést nem lehetett tovább halogatni.