Külföld

Az USA 25 ezerrel több menekültet akar befogadni jövőre

2016.09.15 - 18:30

Az idei 85 ezer helyett 110 ezer menekült befogadását irányozta elő az amerikai kormány.

Az Egyesült Államok kormányzata 85 ezerről 110 ezerre emelte a 2017-es pénzügyi évben befogadható menekültek létszámkeretét. A Fehér Ház szerdai bejelentése szerint így az idei pénzügyi évinél 30 százalékkal több embert fogadnak be, elsősorban Szíriából, Irakból és Afganisztánból. A tájékoztatás alapján a 110 ezer menekült közül a tervek szerint 40 ezret a Közel-Keletről és Dél-Ázsiából fogadnak be, további 35 ezren érkezhetnek majd afrikai országokból. Kelet-Ázsiából 12 ezer menekülőnek adnak letelepedési jogot, Európából négyezer, valamint Latin-Amerikából és a karibi-térségből ötezer ember kaphat letelepedési jogot az Egyesült Államokban. A menekültek befogadásának tervéről Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője számolt be, és igyekezett megnyugtatni az aggódókat, hogy a menekültprogram nem jelent veszélyt az amerikai nemzetbiztonságra. Az amerikai erőfeszítések és szándékok jegyében Barack Obama amerikai elnök a jövő héten – az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakának idején – menekültügyi csúcskonferencián látja vendégül a világ vezető politikusait. A Fehér Ház közlése szerint a csúcsértekezleten elsősorban a segélyszervezeteknek nyújtandó anyagi támogatás növeléséről, még több menekült befogadásáról és letelepítéséről, valamint a migránsok oktatási és munkalehetőségeinek szélesítéséről lesz majd szó.