Szatmárnémeti

Az Úristent magasztalom! – egyházzenei énekversenyt szerveztek a Hámban KÉPGALÉRIA

2026.01.31 - 17:31
Testünkben két hangszerünk van: a hangszálaink és a szívünk – az ének csak akkor lesz igazán szép és valódi, ha mindkét hangszert megszólaltatjuk.

Az Úristent magasztalom! címmel Megyei Egyházzenei Énekversenynek adott otthont a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum szombaton – a verseny célja: megismertetni és megszerettetni a gyermekekkel és a fiatalokkal az egyházi zene értékeit és szépségeit. 

hirek/2026/januar/ham-egyhazzenei/3.jpg

A megmérettetésre négy korosztályban lehetett jelentkezni: III-IV. osztály, V-VI. osztály, VII-VIII. osztály, valamint a IX-XII osztály. Minden korcsoportban két kategória közül választhattak a versenyzők: indulhattak egyénileg vagy legfeljebb ötfős csapatokban.

A megmérettetés során minden versenyzőnek vagy csapatnak mindenféle kíséret nélkül elő kellett adnia egyet a kötelező liturgikus énekekből, amelyet sorsolással döntöttek el.  Emellett a résztvevők egy szabadon választott, vallásos témájú énekkel is készültek – ez lehetett liturgikus, ifjúsági, Taizé-ének, illetve bármilyen más vallásos ének, amelynek a szövege megegyezik a katolikus egyház tanításával, azonban nem lehetett azonos a kötelező énekekkel. Amennyiben a versenyzők zenei kísérettel adták elő a választott dalt, az élő hangszeres kíséretet kizárólag a csapatban fellépők biztosíthatták, külső segítség nem volt megengedett. A zsűri a tiszta intonációt, a pontos ritmust, a kiejtést és a dallamív helyes betartását, illetve az ének előadásmódját pontozta.

hirek/2026/januar/ham-egyhazzenei/9.jpg

A 2026-os versenyen zsűritagjai: ft. Czier István, a Szent János Apostol és Evangélista Plébánia - Hildegárda Templom plébánosa, a kántoriskola spirituálisa, a zsűri elnöke; Póti-Fejér Boglár – a szatmárnémeti Aurel Popp Művészeti iskola zeneelmélet tanára; Molnár Gabriella – a szatmárnémeti Aurel Popp Művészeti iskola hittan és zongora tanára
hirek/2026/januar/ham-egyhazzenei/4.jpg

A versenyt ft. Czier István, a zsűri elnöke nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta, hogy az énekhangunk Isten ajándéka. Mint fogalmazott, az emberi testben két hangszer van: a torkunk a hangszálakkal és a szívünk. Az ének csak akkor lesz igazán szép és valódi, ha mindkét „hangszert” megszólaltatjuk, ha mindkét „hangszeren” játszunk. Örömét fejezte ki, hogy ennyi fiatalt lát együtt, akik Istennek akarnak énekelni.

A szervezők szeretettel gratulálnak minden résztvevőnek és felkészítőjüknek.

Eredmények

III-IV. osztály
Egyéni

I. hely: Paziuc Sofia-Clara – szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, felkészítő tanár: Hadházi Erzsébet Éva 

Csapat
I hely: Ladányi Albert és Szmutku-Kiss Izabell – szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, felkészítő tanár: Hadházi Erzsébet Éva 
Visnyai Zsófia, Nagy Filoména, Nyiri Bence, Egeli Nikoletta, Dévai Ábel, nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, felkészítő tanító: Glodean Ildikó
II. hely: Hagen Júlia, Kovács Réka, Böőr Dorottya, Vinkler Noel, Heinrich Bence, nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, felkészítő tanító: Czier Bernadett
Bartolini Pietro Paolo, Fábián Dávid Antal, Reszler Hanna, Vancsa Lili Brigitta, szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, felkészítő tanár: Hadházi Erzsébet Éva 

V-VI. osztály
Egyéni

I. hely: Menzák Péter, szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, felkészítő tanár: Hadházi Erzsébet Éva

Csapat 
I. hely
: Lakatos Hanna, Satmari Tamara Anna, Benedek Nikolett, Zsombori Nóra, szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológia Líceum, felkészítő tanár: Hadházi Erzsébet Éva 
II. hely: Török Dániel, Török Emma, Belényi Csenge, kálmándi Dr. Joseph Solomayer Általános Iskola, felkészítő tanár: Kind Csilla
III. hely: Steiger Dorka, Papp Zoé, Poszet Patricia, Kálló Emma, Lupsa Natália, Mezőfényi Általános Iskola, felkészítő tanár: Jónucz Alfonz
Dicséret: Király Eszter és Csengeri Hanna, szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium, felkészítő tanár: Nevezi-Dobosi Csilla
Vágner Martin, Ács Johanna, Lebedy István, Horváth Vivien Krisztina, Kismartoni Andrea, nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, felkészítő tanár: Jónucz Alfonz

VII-VIII. osztály
Egyéni
I. hely:
Dobos Panna-Zenkő, szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, felkészítő tanár: Hadházi Erzsébet Éva 
II. hely: Gajdos Gergő, Mezőfényi Általános Iskola, felkészítő tanár: Jónucz Alfonz

Csapat 
I. hely:
Békési Tamara, Szilágyi Kincső, Menninger Dorka, Lakatos Fanny, Várkuti Blanka
felkészítő tanár: Jónucz Alfonz 
II. hely: Horváth Flóra, Nagy Lilla, Fábián Luca, nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, felkészítő tanár: Jónucz Alfonz

IX-XII. osztály:
Csapat 
I. hely:
Csatári Erik, Füzi Gréta, Jakab Ádám Angelo, Király Edward Raimond, Szabó Réka Nikolett, szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, felkészítő tanár: Hadházi Erzsébet Éva 
 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Vidám versek, tehetséges szavalók

Szatmár megye legjobb fiatal versmondói mérték össze tehetségüket a Vidám Versek Versmondó Versenyének megyei fordulóján, ahol két korosztályban díjazták a legszebben szavaló diákokat.
Szatmárnémeti

Gyermekeket leptek meg a Hám János tanulói

Az elmúlt hét folyamán a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum jótékonysági cipősdoboz-akciót szervezett az Erasmus + CREATE projekt keretében.
Szatmárnémeti

Férfinak és nőnek teremtette – előadás a Hámban

„Nem számít, hogy milyennek születtél, hanem az számít, hogy kinek, vagy minek mondod magad” — Miskolcról érkezett egyházi előadó a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumba.