A 150 éves dabolci református templomban nem csak az épület külső-belső megújulásáért mondtak hálát, de Isten segítségét kérték a most épülő gyülekezeti teremre is. A felavatott nőszövetségi zászló mellett pedig most már magyar zászló is ékesíti a templombelsőt.

„Az Úr csodásan működik” — zengett tegnap a hívek és a Szatmári Református Egyházmegye kórusának éneke a fennállásának 150. évfordulóját ünneplő dabolci református templomban, a többszörösen hálaadó és nőszövetségi zászlót felavató ünnepi istentiszteleten. Az Úr valóban csodásan működik, hiszen ez a 130, javarészt idős reformátust számláló egyházközség az utóbbi években olyan feladatokba fogott bele és sikeresen be is fejezett, amelyek egy jóval nagyobb — és miért ne, módosabb — közösség számára is komoly kihívást jelentenek. Ám ehhez szükség volt olyan „angyalokra”, mint amilyenről Mózes II. könyvének 23. fejezete említ: „Ímé én Angyalt bocsátok el te előtted, hogy megőrízzen téged az útban, és bevigyen téged arra a helyre, a melyet elkészítettem.”

Nem véletlenül választotta ezt az passzust ünnepi igehirdetése alapgondolatául Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke: „Amikor a közösség együtt van, együtt ünnepel és együtt gondolkodik azon: mit tett, mit tesz velünk Isten, eszünkbe jutnak a szívszorító, de a magasztos, az örömteljes pillanatok is. Nehéz az út, kinek-kinek a saját útja, nehezen látod a célt, kételkedsz, csüggedsz — de Isten veled akar lenni és az angyalai kísérik utadat. Ők segítik az embert embertelen helyzetben is embernek maradni. Mert napjainkban mintha az embertelenség az Istenig próbálna érni. Tudjátok, miért fontos együtt ünnepelni? Mert ez az ünnep valamennyiünké, segít abban, hogyan lásd a hátad mögötti és az előtted álló utat és ismételten eszünkbe juttatja: Isten szeretett és szeret bennünket. Már messziről látszik: szép új köntösben van a templom, belépve látható a szép belső is — méltóvá lett ez a hely. Isten a te életedet is meg akarja újítani kívülről és belülről is, angyalt küld: lehet követni és lehet látni azt, akit érdemes követni és kell látni. Isten szüntelen veled akar lenni és mindig megmutatja, mit kell tennie az embernek. Ez a templom, ez a gyülekezet kötelez bennünket, mindannyiunkat, akik látjuk a csodát — mert kevesen vagytok, alig 130-an és megmutattátok: mégis lehet. Csak Isten szavára kell hallgatni. És az Úr kezébe kell tenni mindennapi szorongatóinkat — betegség, pénzhiány, nehézségek —, mindazt, ami szomorítja és gúzsba köti életünket” — fogalmazott a főpásztor.

Az igehirdetést követően Szilágyi István Róbert dabolci lelkipásztor köszöntötte örömmel az egybegyűlteket, a helyieket és azokat is, „akik már csak látogatóba jönnek, de egykor ez a templom volt hajlékuk”, s külön Csűry Istvánt, ugyanis mint mondta: „körülbelül 120 éve nem járt püspök ebben a templomban”, majd röviden ismertette a templom történetét az 1809-es április végi tűzvésszel kezdve, amikor a régi templom, a parókia és 44 ház vált a lángok martalékává. A régi helyére épített kisebb fatemplom köré épült 1865-ben a mai templom, s a fatemplomot csak azután bontották le, amikor az új teljesen felépült körülötte — ez magyarázza a megszokottnál jóval nagyobb méreteit. Az építkezés természetesen nem ment egyik napról a másikra, s hogy sokszor milyen nehéz helyzetben is volt a lelkész és a presbitérium, azt korabeli okiratok érdekes idézeteivel is alátámasztotta ismertetőjében Szilágyi lelkipásztor. Aztán 1915-ben elvitték a harangot, 1933-ban pedig a hatóság akkori szervei „felfedezték”, hogy egy már alig látható, piros-fehér-zöld girland fut végig a mennyezet alatt — s mivel a nagyon nehéz körülmények között tengődő egyházközségnek nem volt pénze lemeszelni a girlandot, komoly büntetést róttak id. és ifj. Kürthy Károly lelkipásztorokra. Bő nyolc évtized múltán, tegnap délután Tóth Attila piros-fehér-zöld zászlót adományozott a templomnak, amely a két lelkipásztor meghurcoltatásának állít emléket. 1955-ben nagy felújításon esett át a templom, 1970-ben új köntösbe öltöztették, 2012-ben villamosították a harangot a szatmárnémeti Láncos-templom gyülekezete támogatásának jóvoltából, és közben az épület megérett egy teljes körű felújításra. A belső renoválást — két évig tartó munkálatok után — 2009-ben fejezték be, az akkori munkálatok költségeinek egy részét a Kultusz- és Vallásügyi Minisztérium pályázata keretében nyerték, a többit helyi lakosok és elszármazottak adakozásából teremtették elő, tavaly nyáron tetőt cseréltek és sikerült befejezni a külső renoválást is. „Volt, amikor nagyon el voltam keseredve — mondta Szilágyi István Róbert — és azt mondtam: Uram, ez a hajlék a Tiéd, vigyázz reá. Vigyázott. Én pedig ezúton is köszönetet mondok az angyaloknak, akik segítettek. Talán az volt a legnagyobb összefogás a gyülekezetek részéről, amikor tavaly nyáron meghívásos alapon több vasárnapon is vendéggyülekezetekben hirdettem Isten igéjét, s az ilyenkor összegyűlt perselypénzt szintén a munkálatokra fordíthattuk. Szép ökumenikusan tudtunk élni és sikerült ezt a feladatot befejezni — igaz, még ma sem tudom, hogyan tudtuk végigcsinálni” — elevenítette fel a lelkipásztor a nem könnyű próbatételeket, hozzátéve azt is: nem csak a templomért, de a 2007–2014 között, szintén a gyülekezet erejéből megépült ravatalozóért is hálával tartoznak, illetve Isten segítségét kérte a lelkészi hivatal mellett épülő gyülekezeti terem megépítésére is.

Kovács Sándor esperes a 125. Zsoltár első versével köszöntötte Szilágyi István Róbert lelkipásztort, aki 13 éve nem csak a lelkeket építi Dabolcon, hanem keményen és makacsul, szívében hittel és reménységgel, meg nem inogva, az egész közösséget is. Csűry Miklós egyházmegyei főgondnok köszöntőjében úgy fogalmazott: a dabolci gyülekezet már tudja, hogy a szeretet mindent legyőz s azt kívánta: éljenek így továbbra is és akkor a dabolci jövő nemzedék is megtalálja az élet eszenciáját.

A hálaadást követően egy másik ünnepélyes esemény következett: Bogya Kis Mária és Nagy Erika lelkésznők felavatták a dabolci nőszövetség zászlaját — a maroknyi közösség szintén maroknyi nőszövetsége a 26. az egyházmegyében, amelynek zászlaja van. Ünnepi gondolataiban Bogya Kis Katalin a nőszövetség tevékenységének fontossága mellett felelevenítette annak a kisfiúnak is az emlékét, aki egykor a Szamos negyedi református templomba járt istentiszteletre a nagymamájával, aki a gyülekezet nőszövetségének oszlopos tagja volt — s íme, évek múltán azt a kisfiút most lelkésztársaként köszöntheti.

„Mindig nagy örömmel jövök Ugocsába, és megtiszteltetés számomra, hogy ezt a térséget képviselhetem” — mondta Kereskényi Gábor képviselő, kiemelve: hogy ma itt lehetünk Dabolcon, hálát adni a megújult 150 esztendős templomért egy újabb mérföldkő a megmaradásunk útján. „A magyarországi Nagygécen épül a Megmaradás temploma, úgy gondolom itt Erdélyben, a Partiumban, Ugocsában minden templomot elnevezhetnénk a megmaradás templomának, hisz élettel vannak tele és konokul hirdetik: itt vagyunk! És itt maradunk. Az a feladatunk, hogy előre nézzünk a következő ezer esztendőre, hisz tulajdonképpen ma itt, a Partiumban, itt Ugocsában mindenki történelmet csinál: minden munkájával, magatartásával, intézkedésével. És így lesz a múltból jelen, a jelenből pedig jövendő. Hiszek, mert érzem a magyar nemzet erejét. Ha a felszínen ez az erő sokszor hullámzik is, alapjában véve mégis ott van az akaratnak, a magyar kitartásnak és energiának az a tömege, amely itt ezer esztendeig, minden nehéz időben fenntartott bennünket.”

A közel háromórás ünnepséget követően a ravatalozó épületénél is hálát adtak az egybegyűltek, majd a templomkert árnyas fái között szeretetvendégség várta a hazatérteket és otthon lakókat.

Szabó Kinga Mária