Ünnepek után — már az ünnepek idején is — egyre gyakrabban gondolkodom el azon, hogy az ünnepre készülve azt vártuk-e, amit az ünnep magával hozott, amit az ünneptől kaptunk. Megteremte-e gyümölcsét az ünnepi várakozás, a készülődéssel járó esetleges fáradozás, vagy csupán kipipáltunk egy már-már kötelezőnek, társadalmi elvárásnak tekintett eseményt, aminek csak azért voltunk részesei, mert nem maradhatunk el másoktól, nem maradhatunk ki abból, aminek az egész környezetünk részese. A múltat kutatva megtudhatjuk, hogy régebben az ünnepek a természeti változásokhoz, jelenségekhez, valamint a tevékenységekhez kötődtek. Hosszú időn keresztül a szokások szabták meg az ünnepeknek az egyénekre, családokra és közösségekre gyakorolt hatását. Sokáig meghatározott volt, hogy mit viseltek, mit ettek, hogyan díszítették a környezetüket az ünnepi alkalmakkor.

Napjainkban az ünnepek szerepe, jelentősége, jellege gyors és nyilvánvaló változásokon megy keresztül, de továbbra is megmaradnak azok az alapvető funkciók, amelyek nélkülözhetetlenek kellene legyenek, és semmi mással nem lenne szabad helyettesíteni őket, viszont egyre több helyen mégis ez történik. Egyre több személy és család életében az ünnep lényege a fogyasztásra való készülődésre szűkül, az ünnep teljesen elveszíti az eredeti funkcióját. Ma már a hagyomány kevésbé meghatározó. Gyorsan változnak a szokások, mindig mást-mást diktál a társadalom rendje. Bizonyos ünnepek előtérbe kerülnek, mások elfelejtődnek, sokszor az évszázados, évezredes ünnepeink helyett más népek szokásait kezdjük átvenni anélkül, hogy értenénk azoknak a lényegét. A hagyományos ünnepeink nem csak számszerűen vannak visszaszorulóban, hanem igazi tartalmuk és jelentőségük is halványul, pedig ez a szokás számos funkciót töltött be, mind személyes életünk során, mind a közösségi létben.

Ki gondol már arra, hogy az ünnep lehetőséget teremt folytonosságot tartani a múlttal, és bizony jelentős feszültségcsökkentő, közösségformáló hatása is lehet? Érdemes-e a mában erősíteni a közösségek kereteit, a társas identitást, a valakihez-valakikhez való tartozást? Sokat lehet vitatkozni arról, hogy jobbít-e valamit az életünkön a múlt ismerete, a jövőbe vetett hit. Az emberek többsége már nem is csak a mának, hanem a pillanatoknak él. Ehhez pedig nem szükséges előre megtervezett, hosszan várt ünnep. Az ünnepre készülve mégis évről évre nagyobb a készülődés. Most, húsvét után vajon hány családban kerül szóba, hogy az idei húsvétkor az ő életükben bekövetkezett-e a megváltás? Mit tettek ők azért az ünnepre készülve, hogy megújuljon a lelkük, az életük, hogy felleltározzák a hibáikat, a rossz tulajdonságaikat, és együtt tegyenek valamit azért, hogy azokat kiküszöböljék, mert az valamennyiük számára jobbat eredményez? Vagy még mindig ott tartanak, hogy a másikban keresik a hibát, a másikat teszik felelőssé azért, ha valami rosszul működik? Az ünnep igazi lényege az, hogy ha nem is minden, de legalább egy-egy problémánkra megoldást találjunk.