Ennek az utazásnak, a várakozás négy állomásának is tekinthetjük az adventi koszorú gyertyáinak lángját, hiszen a világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amely a világ világosságának eljöttét hirdeti. Bár a hagyományos adventi koszorút három lila és egy rózsaszín gyertya díszíti (a lila a bűnbánatot, a fegyelmet, a rózsaszín az örömöt jelképezve), nagyon keresett az örök klasszikus piros-zöld színkombináció, akárcsak a natúr és nyersszínű, barnás árnyalatokból álló, matt/csillogó hófehér, vagy épp rozé-rózsaszín gyertyákból és kiegészítőkből alkotott adventi koszorú.

Természetesen vannak, akik szigorúan számon tartják az ünnepkör épp aktuális trendjét és pardon nélkül csak olyan árnyalatú kiegészítőkkel díszítik a lakást és a karácsonyfát is, a legtöbben azonban szívüknek, vallási vagy családi hagyományaiknak engedve vásárolnak vagy készítenek adventi koszorút, s itt a színek és alapanyagok variációinak már tényleg csak a fantázia szab határt. Töretlen népszerűségnek örvend a klasszikus piros-zöld kombináció, amely kockás masnikkal díszítve angolszász hangulatot, különféle szárított gyümölcsdarabokkal, ágacskákkal, tobozokkal díszítve természetes hangulatot áraszt, akárcsak a szintén örök-kedvenc  „natúr” stílus a maga nyers, bézs, barna és drapp szíveivel (amit azért meg lehet tarkítani szárított gyümölcsszelet vagy szalmavirág formájában egy kis melegsárga, narancssárga színfolttal). A  lehetőségek végtelen tárházát rejti a szintén klasszikusnak számító fehér adventi koszorú, amely matt egyszínűségében is mutatós, viszont a legapróbb színes kiegészítő (féldió vagy dióhéj, pici piros masni, pasztell színű, apró, fényes gömb vagy gyöngy) is a legkülönfélébb hangulatot teremti.

És persze sok esetben már maga a koszorú sem hagyományosan kerek forma (ami nem mellesleg egyrészt az évkört jelképezi, melyen átragyog Isten világossága, másrészt az egész történelem kerekét, amelyben Isten kinyilvánítja magát az embernek, és a kör az időbeliség mellett az örökkévalóságot is jelképezi) — lehet négyszögletes vagy négyszárú csillag, netán téglalap alakú, s az alapot már rég nem csak fenyő/moha alkotja-borítja, hanem fakéregdarabokon át különféle textíliáig sok minden. Ráadásul „koszorúalap” lehet egy különleges karton- vagy szép mintázatú doboz is, amelyekbe beleállítják a gyertyákat és körberakják a különböző díszítő kiegészítőkkel — és egyre népszerűbb (főleg a nagyon modern, de a hagyományokhoz hajszálnyit mégis csak ragaszkodók körében), hogy a négy gyertyát  négy különálló, a legkülönbözőbb díszítőkkel megtöltött pohárba, csészébe, befőttesüvegbe, apró virágcserépbe állítják s ezeket a nem összetartozó elemeket kör, négyzet vagy szoros soralakba rendezik. 

Az első adventi koszorúk

Az adventi koszorú ősét 1839-ben Johann H. Wichern, a hamburgi lelencgyermekeket istápoló német evangélikus lelkész készítette el: egy felfüggesztett szekérkeréken négy nagyobb, fehér színű és — az adventi hétköznapok számának megfelelő számú — kisebb vörös gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig, ezzel jelezve az árvaház gyermekei számára az ünnepig hátralévő időt. Ez a szokás idővel annyiban módosult, hogy a gyertyák száma négyre, az adventi vasárnapok számára csökkent, színük pedig katolikus körökben egy rózsaszín kivételével lila.

Az angolszász közösségekben hagyományosan vörös színűek az adventi gyertyák, a koszorú köre  pedig jelképezi egyrészt az évkört, melyen átragyog Isten világossága, másrészt az egész történelem kerekét, amelyben Isten kinyilvánítja magát az embernek. A kör az időbeliség mellett az örökkévalóságot is jelképezi, valamint azt a koszorút, amit elnyerünk, ha befogadjuk Isten Világosságát, a vörös (piros) – fehér szín egyben Jézus Krisztus két - isteni és emberi - természetére is utal.
Az adventi koszorú készítésének szokása a XIX –XX. században terjedt el, ekkor kezdték a templomokban, középületekben, otthonokban adventi koszorút a csillárra függeszteni, majd idővel a koszorút az asztalra helyezték, s ekkor kerültek fel az ajtókra a szintén adventi jelképnek számító „kopogtatók” is, melyek már messziről jelezték az érkezőnek, hogy szívesen látott vendég.

Ám alapjában mindezek a várakozás, az advent — szép, hangulatos és szinte már nélkülözhetetlen — kellékei, viszont az advent lehetőséget ad a megtisztulásra, a lelki felkészülésre, Krisztus születésének megélésére. Ehhez pedig csak időt kell adnunk: hagyjuk, hogy a várakozás formáljon, a csend hasson ránk. 

Szabó Kinga Mária