Az új aranykor gyermekei vagyunk, akik a történelmi vívmányok és kultúrák örökségéből merítünk, magunk mögött hagyva a múlt hibáit, egy új világ körvonalait vázoljuk fel magunk elé. Érezzük mély történelmi gyökereinket, tudjuk, hogy a jövőnk még távolabbra vezet és harcolunk a jelenkor általános válságának leküzdéséért. Egységében látjuk az erőt, a világot, amelyben élünk. Nem a világ globalizálása a célunk, hanem a sokféleség, az etnikai, nyelvi és szokásbeli különbségek, a helyi és regionális autonómiák sokszínűsége, a hit, a munka és a kreativitás sokoldalúsága. De megfeledkezünk a nagy általános igazságról: a pénz minden. A pénz a kormány, a törvény, a hatalom. A pénz a megélhetés, de ugyanakkor a művészet, a filozófia és a vallás is. Pénz nélkül semmi sem történik; pénz nélkül semmi sem lehetséges. Pénz nélkül emberi kapcsolatok sincsenek. Pénz nélkül nincs intim magánélet, de még a pihentető magány sem teremthető meg pénz nélkül. Így tehát a pénz zsarnoksága alatt élünk. Ez a zsarnokság korántsem elvont, hiszen van neve, vannak képviselői, végrehajtói és tagadhatatlan ténykedési formái. Ma már nem világgazdaságról, nemzetgazdaságról, nem is regionális csoportok érdekeiről van szó. Ma az a kérdés, hogyan fognak ezek a továbbélő történelmi formációk a nemzetközi finánctőke parancsainak engedelmeskedni. Nincs menekvés a világszerte egyre kevesebb kézben tömörülő spekulatív tőke elől, még a fejlett államoknak is hitelekre és kölcsönökre van szükségük a fennmaradásukhoz. Mindenki befektetésekért koldul és garanciákat nyújt ahhoz, hogy a bankoké legyen az utolsó szó a döntések meghozatalakor. Hamarosan eljön az idő, amikor maguk a vállalatok, a földek és a városok is a banktőke kizárólagos tulajdonát képezik. Ezzel egy időben szertefoszlik az emberek közötti régi szolidaritás. A demokrácia épülete romokban hever, mióta alapjai: a népképviselet és a kisebbségek tiszteletben tartása megrendültek. A hatalmi csoportok ereje csak ámítás, hiszen szoros szálak fűzik egymáshoz őket. Valamennyien egyazon rendszer részei. Így aztán egymás közti gyakori marakodásuk, az egymás fölé rendelt funkciók, a korrupció és a szabálytalanságok ugyanazt a képet mutatják, mint egy–egy ország gazdasági és politikai helyzete. Ki lehet még mondani azt, hogy:„Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál!”?

Elek György