Belföld

Az összes alkalmazott számára kötelezővé tenné a Covid-igazolványt az USR

2021.11.10 - 11:18

A párt szerdán közölte, hogy benyújtotta a képviselőházba a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvénytervezetet módosító indítványát.

Az USR javaslata szerint az oltatlan alkalmazattak heti kétszeri tesztelésének költségeit 60 napig az állam állja. Ha ez idő alatt az alkalmazottat teljeskörűen beoltják, akkor többé nincs szükség a rendszeres tesztelésére. Ha ez nem történik meg, akkor a 60 nap eltelte után ki kell fizetnie a heti kétszeri tesztelésének a költségeit. Ha az alkalmazott ezt megtagadja, akkor a munkaszerződését felfüggeszthetik.

Közleményében az USR sürgetőnek nevezte a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvénytervezet elfogadását. A párt szerint a zárt helyiségekben egyidőben tartózkodó személyek létszámkorlátozása az egyik leghatékonyabb módja a fertőzések megakadályozásának.

Emlékeztetnek arra is, hogy a betegségen frissen átesett, illetve a beoltott személyek 90 százalékkal kisebb valószínűséggel kerülnek kórházba.

Az USR ugyanakkor úgy véli: a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetése növeli az oltakozási hajlandóságot a lakosság körében. Így a jogszabály hatályba lépése nem csak rövid távon (a munkahelyi fertőzések megelőzésével), hanem hosszú távon is segít a járvány megfékezésében. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Emelkedik a COVID-19 és influenza esetszám Szatmárban

A Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság szeptemberi jelentése szerint 318 új COVID-19 és 284 légúti fertőzéses, influenzás esetet regisztráltak, emellett oltási és megelőzési ajánlásokat tettek.
Belföld

Az USR már nem Lasconit, hanem Nicușor Dant támogatja

Már nem Elena Lasconit, hanem Nicușor Dant támogatja a Mentsétek meg Romániát Szövetség. Hiába mondott le róla a pártja, Elena Lasconi nem hajlandó visszalépni.
Szatmár megye

Itt a tavasz, tombolnak a jószágvészek

Sertéspestis-góc Batarcson, száj- és körömfájás-veszély Magyarország felől — utóbbi miatt igen szigorú szabályokat léptettek életbe mától.