Összeomlott a román labdarúgó-válogatott, mivel szűk egy hét alatt háromból három mérkőzést kapott ki úgy, hogy egyetlen gólt rúgott és hetet kapott.
Szerda este Ploiești-en a Nemzetek Ligája negyedik fordulójában Mirel Rădoi szövetségi kapitány legénysége 1–0-ra kapott ki Ausztria együttesétől, de ezt megelőzően az Európa-bajnoki pótselejtező izlandi elődöntőjében 2–1-re, majd az NL harmadik fordulójának norvégiai találkozóján 4–0-ra kapott ki.
A román együttes csak a mérkőzés elején nyújtott meggyőzőbb teljesítményt, viszont az osztrák vendégek a félidő közepén átvették az iránytást, és a 21. percben akár a vezetést is megszerezhették volna, azonban Michael Gregoritsch lövése a felső lécről a gólvonal elé pattant le.
Túloldalt csak helyzetkísérletek voltak, Pavao Pervan kapuja nem nagyon forgott kockán.
Fordulás után változtatott a felálláson az osztrákok, és a gyors letámadások alaposan megdolgoztatták a román védelmet és kapust. Ciprian Tătăruşanunak védeni kellett Julian Baumgartlinger közeli lövését, majd Christoph Baumgartner kísérlete milliméterekkel kerülte el a kaput, Gregoritsch lövésénél pedig Andrei Burcă mentett az utolsó pillanatban… és még csak az 5 perc telt el a félidőből.
Nem találta a helyét a román csapat a pályán, így továbbra is az osztrákok akarata érvényesült: Xaver Schlager fejese is kevéssel tévesztett célt, Baumgartner lövése pedig a felső lécen csattant. A 75. percben pedig már nem volt szerencséje a román csapatnak: David Alaba beadása után Baumgartner tette ki a labdát Alessandro Schoepf elé, aki ziccerből már nem hibázott (0–1).
Az osztrákok a folytatásban már nem erőltették a játékot, a románok támadásai pedig továbbra is erőtlenek voltak, így az eredmény sem változott.
24 éve nem volt ehhez hasonló rossz sorozata a román együttesnek, amikor sorozatban három válogatott meccset vesztett el.
A magyar nemzeti együttes viszont remek sorozatot zárt: háromból három idegenbeli mérkőzést veretlenül zárt, hiszen a szófiai Eb-pótselejtezős siker, majd a belgrádi NL-győzelem után Moszkvában 0–0-át játszott Marco Rossi szövetségi kapitány legénysége.
A szerda esti orosz–magyar találkozón mindkét csapat kényelmes tempóban kezdett. Amikor az oroszoknál volt a labda, ők támadóbb szellemben próbáltak futballozni, de a magyar védelem rendkívül stabil volt. A vendégek is vezettek néhány akciót, elsősorban a bal oldalon Holender Filip révén, ám ezek egyikéből sem sikerült helyzetig jutni, csak néhány távoli, egyben veszélytelen lövés jött össze. A játékrész derekától a hazaiak kis mezőnyfölényt harcoltak ki, de a három magyar belső védő rendre jó ütemben lépett közbe, kiválóan futballozott a trió. Teljesítményükről mindent elárul, hogy a szünetig egyetlen kapura lövése volt a csoportot veretlenül vezető riválisnak, de akkor sem akadt dolga Dibusz Dénesnek.
A folytatásban viszont nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak az oroszok, ennek nyomán először az 54. percben kellett nagyot védenie Dibusznak egy megpattanó lövésnél, nem sokkal később pedig a keresztléc segítette ki. Ebben a periódusban a magyar csapatnak nem maradt ereje támadásépítésre, viszont amikor húsz perc után kiszabadult a szorításból, akkor Loic Nego próbálkozhatott közeli kapáslövéssel, de kísérletét blokkolták. Ezt leszámítva az orosz együttes irányított, azonban a vendégvédelem továbbra is állta a sarat, így az ígéretes akciók rendre elhaltak a magyar 16-osnál. A hajrában ismét fokozódott a nyomás Dibusz kapuján, azonban a hátsó alakzat továbbra is megingás nélkül állta a sarat, így a magyarok kihúzták kapott gól nélkül a találkozót, azaz egy ponttal távoztak Moszkvából, amire legutóbb 1991-ben volt példa.
„Ez volt az eddigi legnehezebb találkozónk, akár gólt is kaphattunk volna, így elégedett vagyok a döntetlennel. De azért vagyok büszke, mert a játékosok 95 percen át oroszlánként küzdöttek, ezen az sem változtatott volna, ha kikapnak” – nyilatkozta a találkozó után Marco Rossi.
A pontosztozkodással maradt a csoport második helyén egy ponttal lemaradva a két éve világbajnoki-negyeddöntős oroszoktól, illetve négy ponttal a törökök és öttel a szerbek előtt.
A magyar válogatott legközelebb november 12-én az év legfontosabb mérkőzésén Izlandot fogadja Eb-pótselejtezőn a Puskás Arénában, majd Szerbiát és Törökországot látja vendégül három, illetve hat nappal később a Nemzetek Ligája utolsó két fordulójában.
A román válogatottra idén még két meccs vár: november 15-én Bukarestben fogadja Norvégiát az NL 5. fordulójában, majd a záró etapon november 18-án Észak-Írország vendége lesz Belfastban.
Pesek Attila
NEMZETEK LIGÁJA, 4. FORDULÓ, A-LIGA
1-es csoport
Lengyelország – Bosznia-Hercegovina 3–0
Olaszország – Hollandia 1–1
1. Lengyelország 4 2 1 1 5–2 7
2. Olaszország 4 1 3 0 3–2 6
3. Hollandia 4 1 2 1 2–2 5
4. Bosznia-Hercegovina 4 0 2 2 2–6 2
2-es csoport
Anglia – Dánia 0–1
Izland – Belgium 1–2
1. Belgium 4 3 0 1 10–4 9
2. Dánia 4 2 1 1 4–2 7
3. Anglia 4 2 1 1 3–2 7
4. Izland 4 0 0 4 2–11 0
3-as csoport
Horvátország – Franciaország 1–2
Portugália – Svédország 3–0
1. Portugália 4 3 1 0 9–1 10
2. Franciaország 4 3 1 0 7–3 10
3. Horvátország 4 1 0 3 6–11 3
4. Svédország 4 0 0 4 1–8 0
NEMZETEK LIGÁJA, 4. FORDULÓ, B-LIGA
1-es csoport
Norvégia – Észak-Írország 1–0 (0–0)
G.: Stuart Dallas 68. (öngól)
Románia – Ausztria 0–1 (0–0)
G.: Alessandro Schoepf 75.
1. Ausztria 4 3 0 1 6–4 9
2. Norvégia 4 3 0 1 11–3 9
3. Románia 4 1 1 2 4–8 4
4. Észak-Írország 4 0 1 3 2–8 1
2-es csoport
Skócia – Csehország 1–0
Szlovákia – Izrael 2–3
1. Skócia 4 3 1 0 5–2 10
2. Csehország 4 2 0 2 6–5 6
3. Izrael 4 1 2 1 6–6 5
4. Szlovákia 4 0 1 3 4–8 1
3-as csoport
Törökország – Szerbia 2–2 (0–1)
G.: Hakan Çalhanoğlu 57., Ozan Tufan 76., illetve Sergej Milinković-Savić 22., Aleksander Mitrović 49. (11-esből)
Oroszország – Magyarország 0–0
1. Oroszország 4 2 2 0 7–4 8
2. Magyarország 4 2 1 1 4–3 7
3. Törökország 4 0 3 1 3–4 3
4. Szerbia 4 0 2 2 3–6 2
4-es csoport
Finnország – Írország 1–0
Bulgária – Wales 0–1
1. Wales 4 3 1 0 3–0 10
2. Finnország 4 3 0 1 4–1 9
3. Írország 4 0 2 2 1–3 2
4. Bulgária 4 0 1 3 1–5 1
NEMZETEK LIGÁJA, 4. FORDULÓ, C-LIGA
2-es csoport
Észak-Macedónia – Grúzia 1–1
Észtország – Örményország 1–1
1. Észak-Macedónia 4 1 3 0 7–6 6
2. Grúzia 4 1 3 0 5–4 6
3. Örményország 4 1 2 1 6–5 5
4. Észtország 4 0 2 2 4–7 2
3-as csoport
Moldova – Szlovénia 0–4
Görögország – Koszovó 0–0
1. Szlovénia 4 3 1 0 6–0 10
2. Görögország 4 2 2 0 4–1 8
3. Koszovó 4 0 2 2 2–4 2
4. Moldova 4 0 1 3 1–8 1
4-es csoport
Litvánia – Albánia 0–0
Fehéroroszország – Kazahsztán 2–0
1. Fehéroroszország 4 2 1 1 6–5 7
2. Litvánia 4 1 2 1 3–4 5
3. Albánia 4 1 2 1 2–1 5
4. Kazahsztán 4 1 1 2 3–4 4