Mit is lehet, mit lenne érdemes elmondani egy olyan író – költőről, aki többek között József Attila–díjas, Magyar Örökség–díjas, Kossuth–díjas, és lassan 30 éve beszélnek róla évi rendszerességgel május 18–a körül Szatmárhegyen? Nos, Huszti Orsolya magyartanárnőnek sikerült nem csak egy kevéssé ismert tényt megosztania Páskándi Gézáról, de egy olyan aspektusra is ráirányítania a figyelmet, ami fölött sokan elsiklanak.

Páskándi kevésbé ismert titulusa: a hontalan író — ez egy teljesen véletlen nyomdai baki eredménye, ám „kicsit valóban az lett, mert szülőföldjén tényleg hontalan az irodalom azon szegmense, amelyet ránk hagyott. Némiképp hihetetlennek tűnik számunkra, hogy az az irodalmi személyiség, akiről minden szatmárhegyi hallott, tudja, hol állt a szülőháza, melyik volt első iskolája, hol áll a szobra, valahogy nem került be az erdélyi irodalmi köztudatba. Miért mondom ezt? Szülőföldjén nem része sem az általános, sem a középiskolai kánonnak, és Erdély legelismertebb, magyartanárokat képző bölcsészkarán, amelynek maga Páskándi is hallgatója volt, nem esik róla szó a kortárs irodalom kapcsán. Hontalan lett saját szülőföldjén; életműve, saját szófordulatával élve „száműzött szavak temploma.” — fogalmazott, de még inkább hívta fel a figyelmet ünnepi beszédében a hagyományos Páskándi megemlékezésen. 

Mint mondta, ezért is fontos, hogy a minden évben elhangzott versei, szövegrészletei, meséi tégláról téglára otthont építsenek a földön egykor hontalanul alkotó szerzőnek. Annak az embernek, aki messzire jutott, de soha nem szakadt el igazán attól a helytől, amely első otthona lehetett. „Életútja nem volt könnyű. A történelmi körülmények nem kímélték sem az embert, sem az alkotót. Börtönévek, hallgatásra ítéltség, száműzetés — nehéz sors a sorstalanságban. Mert kérdezett hatalomról, szabadságról, hitről, emberi méltóságról, és kérdezett önmagunkról is. Nem fogadta el könnyen a kész válaszokat. Írásaiban mindig ott volt a kétely, az irónia, a gondolkodás bátorsága, az emberi élet magasztossága és nyomora Örkény Istvánhoz hasonlítható groteszk nyerseséggel.” És mindezek mellett a szülőföldhöz való kötődése meghatározó elem életművében, hiszen — ahogy egyszer ő maga fogalmazott — „A szülőföldet nem lehet levetkőzni.” Ott marad a hangsúlyban, az emlékekben, a mondatok ritmusában, az ember tekintetében.

Mint ahogy az író is ott marad a szülőföldön, földrajzilag bármilyen messze is kerüljön onnan vagy bármennyi évtizede is hiányozzon már e földi létből, hiszen — ahogy Pataki Csaba megyei RMDSZ és tanácselnök fogalmazott — Páskándi közöttünk van, közöttünk él, mert akire emlékeznek, akinek verseit gyermekek szavalják, színdarabjait színre viszik, az igenis él.
Az ünnepi gondolatokat követően a szatmárhegyi kisiskolások építettek tégláról téglára otthont Páskándi vidám, humoros gyermekverseiből.

Mint ahogy tették valamivel korábban az általános iskolás diákok is azon a domboldalra kapaszkodó telken, amelyen egykor a „prófétai lelkületű és prófétákhoz hasonló látnoki megérzésű” költő szülőháza állt. „Akinek népéért történő aggódása nem csak a jelent, de a jövőt is érintette írásai révén, és akinek a szülőföld és az anyanyelv iránti szeretete legyen példa nekünk és az utánunk következőknek is.” —  mondta ünnepi gondolataiban ifj. Kovács József református lelkipásztor.

Szabó Kinga Mária

(Fotók: a szerző felvételei)