Sport

Az „öreg hölgy” az Oli ellenfele

2015.09.18 - 15:00

Szombaton 11 órától az Olimpia Stadionban az Aradi UTA Bătrâna Doamnă csapatát fogadja bajnoki mérkőzésen az FC Olimpia legénysége. Két évvel ezelőtt oda-vissza verték a szatmáriak az aradiakat.

Egy év szünet után ismét megmérkőzik az nagy múltú Aradi UTA csapatával a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapata, azonban ezúttal Csik Tibor vezetőedző legénysége egy sokkal erősebb alakulattal áll szemben, mint a 2013–2014-es idényben. Akkor a csőd szélén álló Maros-parti alakulatot oda-visszavágón verték a sárga-kékek: az aradi 1–2 után Szatmárnémetiben 2–0-ra nyert az FC Olimpia. Azóta viszont fordult a kocka: a helyi szurkolók és a helyi önkormányzat segítségével átalakult az aradi egyesület, nevükbe pedig bekerült a klub becenevének számító Bătrâna Domană (öreg hölgy) elnevezés is. Nagy Roland vezetőedző irányításával az aradiak feljutottak a másodosztályba és nagy tervekkel vágtak neki a 2015–2016-os idénynek. Még Szatmárról is elvittek két kapust, Iulian Anca-Tripet és Bogdan Miront. Azonban a bajnoki rajt a vártnál gyengébb volt: otthon kaptak ki Szászmedgyestől, majd nyertek Kolozsváron, de hazai pályán ikszeltek a CS Mioveni-el. Vagyis az eddigi egyetlen győzelme idegenből jött az UTÁ-nak, amely mindenképpen intő jel kell legyen a szatmári legénységnek. Az is igaz, hogy az FC Olimpia az eddigi három bajnoki mérkőzéséből kettőt nyert meg, és csak egyszer, idegenben, Târgoviştén szenvedett vereséget. Ennek köszönheti jelenlegi harmadik helyét a Liga 2 2-es csoportjának táblázatában, míg az UTA négy ponttal a 8. pozíciót foglalja el.

Mindezek ellenére Csik Tibi tudja, hogy nagyon nehéz feladat vár csapatára, ugyanakkor bízik a legénységében. „A hazai foci történelmében nagy hagyományokkal rendelkező csapattal állunk szemben szombaton, amelynek jelenlegi keretét tapasztalt, első ligás rutinnal is rendelkező játékosok alkotják. De úgy gondolom, hogy mi jobban állunk a csapategység tekintetében. De ezt a pályán kell bizonyítsuk. Természetesen döntő lehet a játékosok pillanatnyi formája is, illetve az ifik játéka is számítani fog — nyilatkozta Csik Tibi, majd visszaemlékezett arra is, hogy az UTA jelenlegi edzőjével csapattárs volt egykor a Steaua csapatában. — Akárcsak a mi keretünkben, az UTA-nak is van 5–6 tapasztalt játékosa, a többiek fiatalok, és szerintem ez a helyes felállás a másodosztály szintjén. Így nőttünk fel mi is Rolival, fiatalon kezdtük a focizást idősebb társaink mellett, az ő támogatásukkal.”

A szatmári szakvezető úgy gondolja, hogy ez a mérkőzés is nyerhető, ehhez viszont legalább 95 percen keresztül jól kell játszani: „Ha lelkesen játszanak a fiúk és végig koncentrálnak az utolsó sípszóig, akkor nem látom az akadályát annak, hogy megnyerjük a meccset.”

Csik Tibi ugyanakkor elismerte, hogy nehéz lesz gólt rúgniuk az aradiaknak, ismerve Miron és Anca Tirp teljesítményét. „Meg voltunk elégedve mindkét srác teljesítményével, nagyon jó kapusok, de nyáron nem tudtunk jobb ajánlatot adni nekik, ezért ők természetesen új csapat után néztek. Közülük akármelyik áll majd kapuban szombaton, biztos nehéz lesz nekik gólt rúgni. De a csapategység döntő lesz ezen a találkozón” — folytatta a tréner.

Túloldalt Nagy Roland is „lefutotta az udvariassági köröket”, amikor Csik Tibiről és az FC Olimpiáról kérdezték az aradi újságírók: „Egy olyan csapattal állunk szemben szombaton, amelynek ugyanaz az edzője évek óta. Az edző egy szerény, ám magabiztos srác, aki átadja tudását a csapatának. Nagyon jól ismerem Tibit, hiszen csapattársak voltunk a Steauánál. Az Olimpiáról azt tudom mondani, hogy egy »kötekedő« csapat, de ismerjük őket. Megvannak a mi képességeink is, reméljük, hogy nyerni tudunk.”

A hiányzók tekintetében Csik Tibi továbbra sem számíthat a sérült Rus és Mureşan szolgálatára, ugyanakkor túloldalt Gligor fog hiányozni, míg a rutinos középpályás Strătilă játéka kérdéses.

Labdarúgó Liga 2, 2-es csoport, 4. forduló

Szatmárnémeti FC Olimpia 2010 – Aradi UTA Bătrâna Doamnă (11 óra)

Kolozsvári U – Szászmedgyesi Gaz Metan

CS Mioveni – Tatrangi Unirea

CSM Râmnicu Vâlcea – Chindia Târgovişte

Brassói FC – Nagyváradi FC Bihor

Nagybányai FCM – Resicabányai Metalul

Pankotai Șoimii – Karánsebesi FC