A koronavírus-járvány terjedése miatt egyre több diák és pedagógus online oktatási rendszerbe kényszerül. Országos viszonylatban a diákok egyharmada távoktatásban vesz részt azt követően, hogy vörös vagy sárga forgatókönyvre tértek át. Minden jel arra mutat, hogy Szatmárnémeti hamarosan átlépi a 3 ezrelékes küszöbértéket, és ezzel itt is életbe lép a vörös forgatókönyv, tehát a megyeközpontbeli oktatási intézmények is távoktatásban fognak működni. Az online oktatás már az elmúlt tanévben is elég sok fejtörést okozott, szervezést igényelt a szülők, pedagógusok és gyerekek részéről, és most a tanügyminisztérium újabb kegyelemdöfést tervez végrehajtani, ellenőrizni szeretné az online tanórákat.
„Felhívom a főtanfelügyelők, helyettes tanfelügyelők, szaktanfelügyelők figyelmét arra, hogy fokozzák az online tanórák monitorizálását, mivel egyre több jelzés érkezik a minisztérium képviselőihez a szülőktől, diákoktól arra vonatkozóan, hogy nem tartják meg ezeket” — fogalmazott tegnapi sajtótájékoztatója keretében Monica Anisie oktatási miniszter. A tárcavezető elmondta, hogy a minisztérium is részt vesz majd az ellenőrzési akciókban, ugyanakkor a szakszervezeti képviselők is jelezték, hogy együtt szeretnének működni a tanfelügyelőségekkel a monitorizálás folyamatában. A sajtótájékoztató keretében elhangzott, hogy eddig nem vontak le egyetlen pedagógustól sem fizetést, amiért nem tartotta meg az online tanórákat.
Lapunk megkeresésére Kallós Zoltán helyettes főtanfelügyelő elmondta, hogy hozzájuk nem érkezett olyan jellegű jelzés, miszerint nem működne az online oktatás a megyében, a körülményekhez képest jól működik a rendszer.
Az online oktatás elősegítése érdekében november másodikáig 43 455 táblagépet osztottak ki a 2020–2021-es tanév kezdete előtt a kormány által ígért 250 ezerből, tájékoztatott tegnap sajtótájékoztató keretben Jean Badea helyettes államtitkár, aki azt is elmondta, hogy a hét folyamán újabb 20 815 darabot osztanak szét. A minisztérium tervei szerint a táblagépek kiosztása a jövő hét folyamán is folytatódik. A kormány a 250 ezer táblagép kiosztásával szeretne segíteni azon diákoknak, akiknek az otthoni tanuláshoz szükséges eszközt a családjuk saját erőforrásból nem tudja biztosítani.
Sógor Beáta