„Számunkra a magyar iskolák jelentik közösségünk és Erdély jövőjét. Nem engedjük, hogy ezt bárki kockára tegye!” — tökéletes és igaz mondás az, amit abban a petícióban fogalmaztak meg, amit az utóbbi napokban szervezett tüntetéseken olvasnak fel, valamint terjesztenek a médiában és a világhálón. A „Ne hagyjátok a templomot/, a templomot s az iskolát!” (Reményik Sándor) felszólítás még mindig időszerű, hiszen huszonhét évvel a rendszerváltás után még mindig nagyon sok, a kommunisták által államosított egyházi tulajdon nem került vissza a volt tulajdonosához vagy azok örököseihez, ezeknek a tulajdonoknak nagy részét az egykori kommunisták vagy azok utódai birtokolják még mindig. Ami érdekesnek tűnik, az az, hogy ezek a problémák mindig a választási kampányok idején kerülnek elő. Képviselőink mindig olyan kompromisszumokat kötnek, amelyek még arra az időszakra sem érvényesek, amíg az a párt van kormányon, melynek képviselőivel a paktumot megkötötték. Politikusaink nagy sikerként könyvelték el az új tanügyi törvény elfogadását, de öt év után még mindig nem szedhetjük le annak gyümölcseit. Vannak községek, amelyekben új iskolákat építettek, iszonyatos összegeket költenek el minden évben iskolakarbantartásra, sok helyen már kacsalábon forgó iskola kellene hogy legyen, ehelyett mit látunk? Iskolaépületeket zárnak be, mert nincs elég gyerek, sok helyen csak azért működtetnek osztályokat, hogy egyik-másik szakképzetlen, de valamelyik önkormányzati képviselőhöz közel álló pedagógusnak megmaradjon a munkahelye. Nem túlzás azt mondani, hogy a legmodernebb iskoláink sem felelnek meg a korszerű oktatási elvárásoknak. Ennek pedig egyik oka, hogy nem egy átgondolt, egységesen megtervezett program szerint zajlik a tanügyi reform, hanem pártérdekeknek megfelelően, olyan politikusok által, akik közül nagyon sokan hamarabb lettek politikusok, mint egyetemek magánlátogatói. Az tanítja, aki nem tudja, és így van ez minden iskolában, ahol politikusok döntik el, hogy ki lesz az iskolaigazgató, kik lesznek a tanítók és a tanárok. „Számunkra a magyar iskolák jelentik közösségünk és Erdély jövőjét”. Hogy milyen lesz ez a jövő, nem azoktól függ, akik azon ügyködnek, hogy elsorvasszák a magyar oktatást, hanem azoktól, akik nem szakszerű oktatást akarnak, hanem a politikai érdekeknek megfelelőt. Akik olyan személyeket neveznek ki az iskolák élére, akik nem vállalták a megmérettetést az iskolaigazgatói vizsgán. Akik olyan pedagógusokat neveznek ki tanfelügyelőknek, akik nem teljesítettek eredményesen az igazgatói vizsgákon. Akik olyan polgármestereket választanak újra és újra, akik huszonhét év után sem voltak képesek visszaszolgáltatni az elkobzott földeket és ingatlanokat, sőt, nagyon sok mindenről lemondtak önérdekből. A parlamenti demokráciában nem az utcán dőlnek el a dolgok, hanem a parlamentben és az önkormányzatokban. Minden sikertelenség az önkormányzatok sikertelensége.

Elek György