Sport

Az önkormányzat jutalmazta a történelmi sikert

2022.07.01 - 13:35

A helyi önkormányzat és az egész község nevében gratuláltak a Vetési Viitorul ifjú legényeinek Vetés polgármestere, Ilyés Gyula, illetve alpolgármestere, Daniel Codrea. 
Az elöljárók pénteken fogadták a polgármesteri hivatalban az „ifjú farkasokat”, akik a hét elején megnyerték Buzăuban a junior A1 korosztályos (19 éven aluli megyei csapatok) országos bajnokságot.
„Ez egy nagy büszkeség számunkra, hogy egy ilyen kis község, mint Vetés, akiről a déliek vélhetően még soha nem hallottak, országos bajnokcsapatot adjon. Minket is meglepett, de ez egy kellemes meglepetés volt, így az egész község nevében gratulálok nekik. Ragaszkodtam ahhoz, hogy karoljuk fel a helyi ifiket és helyezzünk rá hangsúlyt, és úgy vélem, hogy jó döntéseket hoztunk ezen a téren. Most lássuk, miként tudunk tovább haladni ezen az úton, hiszen nem szeretnénk, hogy elvesztődjön ez a lendület” – mondta Ilyés Gyula, aki Codreaával együtt egy kiválósági oklevelet adott át a csapatnak az elért eredményért. A díjat Horvát Roland elnök vette át, aki láthatóan meghatódva mondta: „Azt hiszen, hogy 26 évesen én vagyok az országban a legfiatalabb klubelnök, aki országos bajnok lett.” A diszoklevél mellett a stáb minden tagja kapott egy-egy személyre szabott oklevelet, illetve pénzdíjba részesítették a bajnokcsapatot. 

cropped-vetes1
Az ünnepi eseményen jelen volt Szilágyi István, a Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület (AJF) elnöke is, aki 2007-ben elsőként lobbizott a román szövetségnél azért, hogy a korosztály megyei bajnokai is mérkőzzenek meg az országos bajnoki címért. Most eljött az ideje, hogy az első szatmári bajnokcsapatnak gratuláljon. „Kevés olyan község van a megyében, akinek ilyen sok csapata legyen az AJF kötelékében. Külön dicséret, hogy a vetési, az óvári és a decebali sportbázisokat is gondozzák, és ennek itt az eredménye. Példaértékű ez a törekvés” – méltatta Szilágyi.

cropped-vetes
Codrea emlékeztette a jelenlevőket, hogy az Óvári Someșul korábban megyei bajnokságot és Román Kupát nyert, a Luceafărul Decebal éppen Cristian Popa edző idején nyert Román Kupát, de a mostani siker, a Vetési Viitorul országos bajnoki címe – Popa vezetése alatt – tette fel a pontot az i-re. 
„Én azt kívánom nektek, hogy maradjatok így együtt. Ti még egy évet, ebben a felállásban játszhattok ebben a korosztályban. És ha hasonló odaadással dolgoztok és készültök, akkor verhetetlenek lesztek” – tette hozzá Szilágyi, aki egy serleggel, illetve focilabdákkal jutalmazta meg az „ifjú farkasokat”.

cropped-vetes2
Mint ismeretes, a Vetési Viitorul veretlenül nyerte meg a bajnokságot. A megyei pontvadászatban két döntetlen mellett 14 mérkőzést nyert meg, majd az élesdi döntetlen után idehaza verte Bihar megye bajnokát, és jutott be az országos bajnokság elödöntő tornájára. Három győzelemmel és egy döntetlennel nyerte csoportját, a Buzăuban rendezett döntő tornán pedig 11-es rúgások után verte a házigazdákat, a fináléban pedig 3–0-ra nyert a CSM Alexandria ellen.
„Nagyon nehéz idény volt. Meg kellett nyerjük a megyei bajnokságot, majd sorba kellett verjük az ellenfeleket, ami sok munkát, ráfordítást igényelt. A döntő tornán olyan érzések voltak bennem, amikkel a 20 éves edzői pályafutásom idején még nem éltem át. De amikor mentünk Buzăuban, akkor éreztem először azt, hogy ezt a bajnokságot megnyerhetjük. Láttam a fiúkon az akaratot, a pályán pedig a maximumot adták” – mondta Popa. 

cropped-vetes3-1
Újságíróktól jött a kérdés: együtt maradhat ez a csapat még egy évet? „Most lesz egy kis vakáció, majd leülünk tárgyalni, hogy lássuk, milyen elvárások lesznek a következő idényre, melyek a célok? Én szeretném, hogy így maradjunk, de már voltak megkeresések harmad- és másodosztályos csapatok részéről is, nem csak a megyéből. De most nem akarok senkivel tárgyalni, lássuk előbb azt, hogy a klub vezetői mit szeretnének” – ismerte el Popa. 
A vetési önkormányzat és az AJF tehát gratulált a legényeknek, akik történelmi sikert jegyeztek, hiszen korábban Szatmár megyei együttes korábban még a közelében sem ért a Viitorul sikerének. Az „ifjú farkasok” viszont Szatmár megye bajnokaként jutottak el a csúcsra, vagyis a megyei önrkománytanak is lehet oka arra, hogy dicsekedjen ezzel csapattal…

Pesek Attila

Ajánljuk még a témában:

Sport

Kemény fizikai edzés után jó meccs a vetésiek ellen

Nem kíméli legénységét Marius Botan vezetőedző, és két nap kemény fizikai edzés után szerdán felkészülési mérkőzésen küldte pályára tanítványait, amit a Nagykárolyi VSK Victoria meg is nyert 3–2-re a Vetési Viitorul ellen.
Sport

Országos bajnokok a vetési srácok

Történelmi sikert jegyzett a Vetési Viitorul labdarúgócsapata, ugyanis bebizonyosodott, idén nincs jobb náluk az országban a 19 éven aluli megyei együttesek kategóriájában: bajnokok lettek.
Sport

Döntőben a vetési ifjú legények

Az ország legjobb négy csapata között van a Vetési Viitorul junior A1 korosztályos legénysége, ráadásul úgy jutott be az országos fináléba, hogy ebben az idényben még vereséget sem szenvedett.