Köszönet, tisztelet és hála az egészségügyi dolgozóknak, akik fáradságos, éjt nappallá tevő, veszélyes munkával helytálltak, ugyanúgy, mint a gyógyszerészek.
Köszönet illeti a tanárokat, tanárnőket, tanítónéniket és önkénteseket, az élelmiszerüzletekben dolgozókat, akik áldozatos munkájukkal kiszolgáltak bennünket. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a Lalelei sétányon lévő élelmiszerüzlet dolgozóinak, Csillának, Hajninak és Istvánkának, akik nagyon sokat, hetente többször is segítettek a bevásárlásban ebben a nehéz időszakban. Ne feledjük el, hogy ezek a dolgozók nem csak most, egész évben helytállnak, minden ünnepkor ott vannak értünk.
Köszönet illeti a médiaszolgáltatókat is: a Szatmári Friss Újságot és a City Rádiót, amelyeknek a dolgozói napi szinten tudósítottak a nehéz helyzet minden mozzanatáról, és elláttak sok hasznos tanáccsal. A City Rádió sok jó zenével fokozta a hangulatot a bezártságban, elszigeteltségben.
Nem utolsósorban meg kell említeni Szatmárnémeti vezetőségét, amely a leghumánusabb, legoptimálisabb megoldásokat kereste a nehéz helyzet elhárítására.
Reméljük, hogy nem leszünk egyhamar elszenvedői ilyen nagy megpróbáltatásnak.
Vigyázzunk egymásra, segítsük egymást továbbra is!
Szállasy Kati néni