Belföld

Az oltás első adagját megkapó személyek 0,49%-át tesztelték pozitívan koronavírusra, 3969 embert

2021.02.24 - 06:33

Gheorghiţă elmondta: 2020. december 27-e, vagyis az oltáskampány kezdete óta 2021. február 21-éig a SARS-CoV-2 oltás első adagját megkapó személyek 0,49%-át tesztelték pozitívan koronavírusra, szám szerint 3969 embert.

Az említettek esetében az első oltásadag beadása és a fertőzés kimutatása között eltelt idő középértéke 7 nap volt. Ez azt jelenti, hogy az érintetteknél még nem volt idejük megfelelően kifejlődni az antitesteknek, vagy már a fertőzés után, a lappangási vagy éppen a tünetmentes szakaszban kapták meg az oltást - magyarázta a katonaorvos.

Ennek a 3969 személynek a 95%-át a Pfizer-BioNTech, 4,6%-át a Moderna és 0,4%-át az Oxford-AstraZeneca vakcinájával oltották be. 1052-en közülük időközben már meg is kapták a második dózist.

A második oltásadagot is megkapó személyek közül 446-ot diagnosztizáltak koronavírussal, ez 0,08%-os arányt jelent. Mindannyian közülük a Pfizer-BioNTech vakcináját kapták, de ennek az a magyarázata, hogy egyelőre csak ebből a típusú oltóanyagból adják már a második dózist is.

Az említett 446 ember esetében az első oltásadag beadása és a fertőzés kimutatása között eltelt idő középértéke 4 nap volt. A vakcina típusától függően az immunizáció a második oltástól számított 7, 10 vagy 14 napra éri el a maximális értéket, tehát az oltás beadása után is be kell tartani az óvintézkedéseket, és nem szabad átadnunk magunkat a hamis biztonságérzetnek - figyelmeztetett a szakember.

Valeriu Gheorghiţă azt is elmondta, hogy azoknak is ajánlatos beoltatni magukat a második adaggal, akiket az első adagot követően pozitívan teszteltek, természetesen tiszteletben tartva az ilyen esetben előírt időintervallumot.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Újabb kutya és macska oltási kampány indult

A DSVSA októberben indított veszettség elleni oltási kampánya decemberig tart.
Belföld

Már a patikákban várnak az oltakozókra a vakcinák

Hamarosan kezdődik az influenza elleni oltási szezon, az első adag vakcinák megérkeztek a gyógyszertárakba.
Belföld

Érdemes oltatni influenza és szamárköhögés ellen!

Az influenza és a szamárköhögés elleni oltások fontosságára hívja fel a figyelmet az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).